Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz készen áll az április 8-ára kitűzött országgyűlési választásra, amelybe azonban Soros György be akar avatkozni. Hangsúlyozta, a kormánynak mindent meg kell tennie azért, hogy Magyarország magyar ország maradhasson. Gulyás Gergely közölte, a szabad választás lebonyolításához minden feltétel adott. A 106 egyéni képviselőjelöltjük is készen áll, az ő személyükről a formális döntést a Fidesz országos választmányának jövő keddi ülésén hozzák meg.
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője úgy kommentálta a választás kitűzését, hogy “minél előbb, annál jobb”, mivel szerinte az elhúzódó választási kampány a pártoknak és a magyar társadalomnak sem lenne jó. Jelezte, a kormánypártok egyéni jelöltjeinek listája elkészült, azt hamarosan nyilvánosságra hozzák. A KDNP képviselőinek mintegy fele indul egyéni mandátumért – tette hozzá a frakcióvezető, aki hangsúlyozta: ahogy eddig, úgy ezután is folytatni kívánják a jól bevált együttműködést.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott, pártja mindent megtesz a választások megnyerésért, azonban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és Orbán Viktor miniszterelnök “összjátéka” megkérdőjelezi a részvételüket. Az ÁSZ határozatára utalva azt is megjegyezte: meg kell kérdőjelezni a választások legitimitását, ha a kormánypártok túlhatalmának egyértelmű jelei így maradnak. Hozzátette, a szimpatizánsokon múlik, hogy egyáltalán rajtvonalhoz tudnak-e állni.
Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd, a névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz, a parlamentbe kerüléshez az összes érvényes szavazat legalább tíz százalékát kell elérniük – mondta az MSZP elnöke sajtótájékoztatón. Molnár Gyula közölte: azért fognak dolgozni a választásig hátralévő időben, hogy az embereknek világos legyen, európai, igazságos országot is lehet építeni, de ehhez arra van szükség, hogy minél többen menjenek el szavazni.
Az LMP örül annak, hogy Áder János köztársasági elnök a lehető legközelebbi időpontra tűzte ki a választást, mert ez azt jelenti, hogy így a lehető leggyorsabban kezdődhet meg a korszakváltás Magyarországon, és a lehető leghamarabb lehet elzavarni a Fidesz-KDNP kormányt – mondta az ellenzéki párt szóvivője sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíciónak (DK) megfelel, hogy a köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra írta ki a parlamenti választást, mert kevesebb mint három hónap múlva Orbán Viktor kormánya bukni fog – mondta Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője.
Az Együtt közleményében azt írta, a Fidesz-kormány eddigi tevékenységéből kiindulva az áprilisi választás nem lesz sem szabad, sem pedig tisztességes. Orbán Viktor hatalmának megtöréséhez arra van szükség, hogy minden egyéni választókerületben a legjobb és legesélyesebb jelöltek induljanak – tették hozzá.
Karácsony Gergely, az ellenzéki párt társelnöke, a Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje szerint a “fideszes áldemokráciát” le fogja váltani a szociális demokrácia, egy olyan új magyar modell, amely arról szól, hogy a politika a hétköznapi emberek problémáival foglalkozik.
Áder János köztársasági elnök április 8-ára tűzte ki a parlamenti választások időpontját. A hivatalos kampány a választást megelőző 50. napon, azaz február 17-én indul. Politikai hirdetést csak az a sajtótermék tehet közzé az országgyűlési választást megelőző kampányidőszakban, amely előzőleg megküldte hirdetési árjegyzékét az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ). A kiadóknak erre – a választási eljárási törvény szerint – a választás kitűzését követően öt munkanapjuk van – hívta fel a figyelmet a számvevőszék az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az NVI felkészülten várja a választásokat, már többször tartottak informatikai próbát, és fokozzák a biztonsági intézkedéseket, például csak e-személyi igazolvánnyal férhetnek hozzá a választási irodák munkatársai a választási rendszerhez. Hangsúlyozta: az informatikai rendszer mindössze támogatja a választás eredményének megállapítását, azt továbbra is papíralapon állapítják meg a választási bizottságok.
A 2018-as országgyűlési képviselők általános választása időpontjának kitűzéséről szóló köztársasági elnöki határozat, és az igazságügyi miniszter ahhoz kapcsolódó rendelete csütörtök este a Magyar Közlönyben is megjelent.