Ezzel foglalkoznak az LMP-ben

Ezzel foglalkoznak az LMP-ben

Az összes Magyarországra érkező európai uniós forrásnak a klímaváltozás megfékezését és a klímaváltozás súlyos következményeinek kezelését kell szolgálnia. Erről beszélt a zöld párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatóján.

Schmuck Erzsébet azt mondta, az uniós forrásokból kell felkészíteni a gazdatársadalmat, hogy alkalmazkodjon az éghajlatváltozáshoz. Prioritást kell élvezzen a területi vízvisszatartás, az aszálytűrő növényfajták előtérbe helyezése és a talajtakarásos talajmegújító módszerekre való átállás, mert

“az idei év volt a további életünk legenyhébb aszályos nyara”

– hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott: “hiába dugja a kormány a homokba a fejét a klímaváltozás itt van, annak minden következményével együtt”. Idén is várható volt, hogy súlyos aszály lesz – tette hozzá. A politikus szerint az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott a küzdelmet a kormány nem veszi komolyan, pedig az éghajlattal összefüggő szélsőséges események által okozott gazdasági veszteségek drasztikusan növekednek. Ezt élik meg a magyar gazdák most, ebben a súlyos aszályos időszakban – mondta a társelnök, aki kiemelte: a vízhiány a termelőknek nagyon komoly gazdasági, megélhetési nehézséget okoz, amellett, hogy a terméskiesés élelmiszerbiztonsági kockázatot jelenthet az egész társadalomnak.

Schmuck Erzsébet beszélt arról is, hogy Nagy István agrárminiszter tájékoztatása szerint június legvégére a háromszázezer hektárt is meghaladta az aszálykáros területek nagysága.

“Ez háromszorosa a korábbi évek hasonló időszakáig megtett bejelentéseknek”

– mondta.

A politikus megjegyezte, hogy a gazdák utólagos kárenyhítése nagyon fontos feladata az Agrárminisztériumnak, bár szerinte ennek teljesítése nagyon kétséges.

Azonban – mint mondta – ez a lépés is csak tüneti kezelés, hiszen “súlyos mulasztása” a kormánynak, hogy az elmúlt tizenkét évben nem tette meg azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyekkel az aszálykárok lényegesen csökkenthetők lennének. Az Európai Unióhoz való csatlakozás óta Magyarország hihetetlenül nagymértékű tőkeinjekciót kapott, az uniós források hazai felhasználásában a klímaváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodás azonban “a futottak még kategóriájába” tartozott: nem kapott érdemi támogatást a talajmegújító gazdálkodás, az aszálytűrő növényfajták előtérbe helyezése, valamint a területi vízvisszatartás – mondta.

Hozzátette, az is elfogadhatatlan, hogy a kormány törvénymódosításokkal és közpénzből épített vezetékekkel térségi vízátvezetésekkel a nemzeti vízvagyon egy részét az oligarcha földtulajdonosoknak átjátssza.

“A hazánkba áramló pénzeket nem lehet tovább betonba önteni, vagy ellopni, azokat csak nagyon felelősen lehet felhasználni a jövő érdekeit szem előtt tartva”

– fogalmazott Schmuck Erzsébet.

Kapcsolódó cikkek