Ujhelyi István, az EP közegészségügyi bizottságának tagja kifejtette, jelentős lobbimunka eredménye, hogy a következő hétéves uniós költségvetésben a korábbi forráskeret sokszorosa áll rendelkezésre egészségügyi programokra: az EU4Health-program büdzséje összesen mintegy 5,4 milliárd euró.
“Ebből az összegből idén 311 millió euró válik elérhetővé, benne többek között mintegy 750 ezer eurónyi forrás kifejezetten mentálhigiénés programokra”
– tette hozzá.
A szocialista politikus ezzel összefüggésben aláhúzta, korábban egy saját javaslatot is kidolgozott “lélekvakcina” néven, amelynek egy részét a Fidesz-kormány is elfogadhatónak nevezett a napokban. Ujhelyi István szerint kiemelten fontos lenne, hogy ne csak a többi tagállam érintett civilszervezetei, hatóságai és állami intézményei fogalmazzák meg elvárásaikat és javaslataikat, hanem Magyarország is.