Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (b8) és a párt vezetõi a Himnuszt éneklik a pártelnök 16. évértékelõ beszéde után Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. Mellette Vadai Ágnes, a DK alelnöke (j8), Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, a DK európai parlamenti (EP) képviselõje, az EP alelnöke (j7), Molnár Csaba, a párt ügyvezetõ alelnöke, a DK európai parlamenti képviselõje (j6), Kolber István, a párt országos tanácsának elnöke, a Demokratikus Koalíció Új Köztársaságért Alapítványa kuratóriumi elnöke (j5), Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja (j4), Varju László, a DK alelnöke (j3), László Imre, a párt elnökségi tagja (j2). Balról Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja, a párt EP-képviselõje (b7), Oláh Lajos, a DK parlamenti képviselõje (b6), Vágó István (b5), Avarkeszi Dezsõ (b4) és Ráczné Földi Judit (b3), a párt elnökségének tagjai, fotó: Kovács Tamás/MTI

Nagy bejelentést tett a DK

Nagy bejelentést tett a DK

Varju László ma jogerősen is képviselőjelöltté vált Újpesten és Angyalföldön, és harmadszor is le fogja győzni a Fideszt az ellenzéki párt közleménye szerint.

“Jogerőre emelkedett Varju László jelölti indulása a március 23-án esedékes időközi országgyűlési választáson Újpesten és Angyalföldön. Mint ismert, Varju László elsőként gyűjtötte össze és adta le az indulásához szükséges ajánlások mintegy háromszorosát. A Demokratikus Koalíció szerint Varju László 2018 és 2022 után harmadszor is le fogja győzni a Fideszt március 23-án az időközi országgyűlési választáson. Újpest és Angyalföld továbbra sem lesz a Fidesz vadászterülete, mert együtt újra le fogjuk győzni a kormánypártot” – írták a Demokratikus Koalíció közleményében.

Kapcsolódó cikkek