Gyurcsány Ferenc párja szerint a Fidesz itt is hazudik

Gyurcsány Ferenc párja szerint a Fidesz itt is hazudik

A Fidesztől "megszokott, aljas lejáratások" újabb fejezetében ezúttal öt ellenzéki párt közös jelöltjét, Jenei Kevin Mártont próbálják meg a valóság legapróbb morzsáját is nélkülöző álhírekkel lejáratni az erzsébetvárosi, időközi önkormányzati választást megelőzően közleményük szavai szerint.

“A rágalomhadjárat célja, hogy elfedje a tényt, miszerint a fideszes színekben induló jelölt, Ripka András a kerületi vagyonkezelő bársonyszékéből figyelte, ahogy az elmúlt évek egyik legnagyobb, kormányzati korrupciós botrányába belebukó Schadl György áron alul vásárolt meg közel egy tucat lakást. Ha ez még nem lenne elég, akkor a Megoldás Mozgalom a Schadl-ügy egyik másik érintettjét, Olajos Jánost, Ripka egykori főnökét, a vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját indítja az időközi választáson.

A DK szerint egyértelmű, minél hangosabban terjeszt valótlanságokat politikai ellenfeleiről a Fidesz, annál inkább fél a vereségtől.

A DK felháborítónak tartja, hogy kiadó és szerző nélküli szórólapokon hazudik a helyi fideszes jelölt, a Schadl-botrányban érintett Ripka András és egykori főnöke, aki épp a Fidesz egyik legkedvesebb szatellitpártjának, a Megoldás Mozgalomnak a színeiben indul. A DK szerint azért is Jenei Kevin Mártonnak kell nyernie az erzsébetvárosi időközi önkormányzati választáson, hogy még véletlenül se tudjanak a Schadl-ügy szereplői dönteni a kerület lakóinak életéről” – írták a közleményükben.

Kapcsolódó cikkek