Dobrev Klára

Dobrev Klára: független testületnek kell elosztania az uniós forrásokat

Dobrev Klára: független testületnek kell elosztania az uniós forrásokat

Egy európai uniós testület létrehozását sürgeti az EU-s források elosztására a Demokratikus Koalíció (DK).

Dobrev Klára, a DK európai parlamenti (EP-) listájának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Medián 1200 fő megkérdezésén alapuló felmérésére hivatkozott, miszerint a teljes népesség 65 százaléka, ezen belül a Fidesz szavazóinak fele is egyetért azzal, hogy a korrupció visszaszorítása érdekében az Európai Uniótól (EU) kapott támogatásokat a jövőben ne a magyar kormányzat, hanem független európai intézmény ossza ki és felügyelje.
Emlékeztetett, pártjuk az elmúlt három évben több ilyen javaslatot is készített.

“Biztos, hogy a következő uniós pénzügyi ciklusban jogállami követelményekhez és antikorrupciós lépések megtételéhez fogják kötni az EU-s pénzek kifizetését. Emiatt Magyarország gazdasága komoly veszélybe kerülhet”

– fűzte hozzá.

Dobrev Klárát kérdezték a magyar kormányfő és az amerikai elnök hétfői washingtoni találkozójáról. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy Donald Trump korábban már szinte az összes európai vezetővel találkozott, és

“miután nem maradt senki a sor végén, Orbán Viktor következett”.

A találkozónak azonban Magyarország vagy Európa szempontjából semmilyen következménye nem lesz – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek