Az MSZP-Párbeszédnek is összegyűltek az ajánlások

Az MSZP-Párbeszédnek is összegyűltek az ajánlások

Leadta az európai parlamenti (EP-) választáson történő induláshoz szükséges ajánlásokat a közös listát állító MSZP és Párbeszéd kedden.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, listavezető az ajánlóívek leadása előtt a Nemzeti Választási Iroda budapesti székhelyénél tartott sajtótájékoztatón elmondta, csaknem ötvenezer aláírást adnak le. Hozzátette, csütörtökig folytatják az aláírásgyűjtést, mert nagyon sokan jelezték, hogy támogatni szeretnék “az egyetlen közös listát”.

“Úgy számolnak, hogy hatvanezer aláírást adnak majd le összesen”

– mondta.

Tóth Bertalan szerint a közös listáról az EP szocialista, valamint zöld frakciójába bejutó képviselők egyedül képviselik majd Magyarország érdekeit, hiszen a Fidesz elveszítette ezt a lehetőséget európai néppárti tagságának felfüggesztésével.

A pártelnök hangsúlyozta, a szociális Európáért, az uniós minimálbéréért, az uniós minimális nyugdíjért, a minimális családi pótlékért küzdenek, valamint azért, hogy a minimális egészségügyi szolgáltatásokat európai szinten szabályozzák.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője közölte: “a piros-zöld-koalíció” nagyon erős névsorral indul. Húzónév a listán Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István, az MSZP és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője – tette hozzá.

“Az MSZP-Párbeszéd közös lista képviseletet nyújt minden egyes társadalmi csoportnak”

– mondta.

Kapcsolódó cikkek