A Fidesz kilép az Európai Néppártból

A Fidesz kilép az Európai Néppártból

Erről tájékoztatta a szervezet elnökségét Novák Katalin, a kormánypárt alelnöke levélben. A levél Novák Katalin Twitter-oldalára csütörtökön került fel.

Novák Katalin “It’s time to say goodbye”, vagyis Itt az ideje a búcsúnak szöveggel kommentálta a levelet. A levél címzettje Antonio López-Istúriz White, az Európai Néppárt főtitkára. A szöveg szerint a Fidesz a továbbiakban nem szeretné fenntartani tagságát az Európai Néppártban. Novák Katalin csütörtök este Facebook-oldalán részletesen írt arról, miért lép ki a Fidesz az Európai Néppártból. Közölte: 2015-ben, a bevándorlási válság idején

“kiderült, hogy a Néppárt a migráció támogatásában látja a jövőt, a magyarok azonban elutasították azt, és egyértelművé tettük, hogy nem szeretnénk azon országok sorsára jutni, ahol már visszafordíthatatlanná vált a tömeges bevándorlás hatása”.

Hozzátette, most, amikor a koronavírus-járvány elleni védekezés köti le a döntéshozók minden energiáját,

“az Európai Néppárt frakciójában ahelyett, hogy az uniós vakcinabeszerzés körüli problémákra keresnének megoldást és segítenék a hatékony védekezést, titokban olyan alapszabály-módosítást készítettek, amely lehetővé tette, hogy a demokratikusan megválasztott fideszes képviselőket megfosszák képviselői jogaik gyakorlásától”.

A politikus megjegyezte, az elmúlt években kiderült, hogy a legtöbb kérdésben az Európai Néppárt már baloldali értékeket képvisel, amivel a Fidesz nem tud azonosulni.

“Ahogy több vezető is kifejtette: a néppárt már nem jobboldali párt. Ezt mi tudomásul vesszük”

– írta Novák Katalin. A miniszter kiemelte:

“a Fidesz az európai demokratikus jobboldalhoz tartozik, amelynek újjáépítése szükségessé vált”.

A Fidesz európai parlamenti képviselői március 3-án léptek ki az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció elfogadta alapszabályának módosítását. Ezt követően március 6-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, a frakcióból való kilépés után a néppárti tagság már csak technikai kérdés.

Kapcsolódó cikkek