forrás: pixabay.com

Ómolnár Miklós: az uniós vakcinabeszerzést a brüsszeli bürokrácia rontotta el

Ómolnár Miklós: az uniós vakcinabeszerzést a brüsszeli bürokrácia rontotta el

Az elosztási mechanizmus, a szállítási ütemezés és késlekedés egyértelművé teszi, hogy az európai uniós vakcinabeszerzést a brüsszeli bürokrácia rontotta el. Ezt mondta a Mediaworks bulvár- és magazin-üzletág igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Az újságíró a műsorban azt mondta, brüsszeli kapcsolatain keresztül hozzájutott a “titkos” vakcinaszerződésekhez, azokat YouTube-csatornáján mutatta be. Szavai szerint a dokumentumokból kiderül: a brüsszeli állításokkal ellentétben nem a tagállamok, hanem az Európai Bizottság (EB) szerződött a nyugati vakcinagyártókkal. A részletekről közölte: a szerződések tartalmazzák a vakcinák mennyiségét, “nagyon elnagyoltan” a szállítási határidőket, de az utóbbira vonatkozó szankciókat már nem. Úgy fogalmazott:

“a tagországok nem szerződtek a vakcinagyártókkal, ők csak lehívhatnak bizonyos mennyiségeket, de mivel nincsenek szankciók a szállítási határidőkre vonatkozóan, az oltóanyaggyártók úgy szállítanak, ahogy akarnak, vagy tudnak”.

Ómolnár Miklós azt is mondta, kiderült, hogy az EB nagyon későn, Nagy-Britanniához és Izraelhez képest féléves késéssel, novemberben írta alá a szerződéseket.

“A késlekedés egyik oka az lehetett, hogy filléreskedtek”

– fűzte hozzá.

A brüsszeli bürokrácia már érzi a botrány szelét, és hárítja a felelősséget – fogalmazott. Az EU honlapján azóta közzétettek egy “magyarázkodó szöveget” arról, hogy miért titkosak a szerződések – mondta. Hozzátette: ennek ellenére a EB elkezdett nyilvánosságra hozni “bizonyos szerződésrészleteket, de kitakarva, mintha valami titkosszolgálati dokumentumot látnánk”. Teszi ezt az a brüsszeli bürokrácia, amely folytonosan az átláthatóságról beszél – jegyezte meg. Ómolnár Miklós kifejtette, gyanúra ad okot, hogy a szerződéseket “érzékeny” minősítéssel látták el. Az újságíró a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a témáról szólva abszurdnak nevezte, hogy az ötszázezres Málta háromszor annyi vakcinát kapott, mint a 7 milliós Bulgária.

Szlávik János infektológus fõorvos az elsõ Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án, fotó:
Koszticsák Szilárd/MTI
Az Európai Bizottság csak előzetes beszerzési megállapodásokat kötött a koronavírus elleni oltóanyagokat gyártó vállalatokkal, a konkrét – mennyiségi, szállítási – szerződéseket a tagállamok írták alá – közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a hétvégén Ómolnár Miklós korábbi vádjaira reagálva.

Hozzátették, a bizottság az uniós tagállamok megbízásából és egyetértésükkel kötött előzetes megállapodásokat hat gyártóval.

“Az uniós szintű előzetes beszerzési megállapodások alapján a tagállamok egyénileg kötik meg a konkrét szerződéseket”

– tudatták.

“A szerződéses feltételek bizalmas kezelését a vakcinagyártók kötötték ki üzleti érdekeikre hivatkozva, ezért jogilag csak az ő hozzájárulásukkal lehet a megállapodásokat nyilvánosságra hozni, több szerződést már elérhetővé tettek”

írták.

Kapcsolódó cikkek