Ezért küzd a Párbeszéd

Ezért küzd a Párbeszéd

Az ellenzéki párt tagjai arra kérik a kormányt, rendeletben gondoskodjon arról, hogy szeptemberben is legyen családi pótlék, emellett benyújtottak egy indítványt, amellyel megdupláznák ezt a juttatást minden hónapban. A hírt az ellenzéki párt frakcióvezetője, társelnöke jelentett be szombaton az online sajtótájékoztatóján.

Tordai Bence azt mondta, a Párbeszéd örömmel látja, hogy augusztusban dupla családi pótlék érkezik a gyermeket nevelő családoknak,

“a baj csak az, hogy szeptemberben egyáltalán nem jön”.

Ezért levelet írtak Pintér Sándor belügyminiszternek, kérve, hogy szeptemberben is legyen családi pótlék, és erről rendeletben gondoskodjanak – közölte, hozzátéve, a hosszútávú megoldás érdekében pedig egy olyan indítványt nyújtottak be, amelynek elfogadása esetén megduplázzák ezt a juttatást.

Az ellenzéki politikus azt mondta, a Fidesz-kormány 2010 óta nem emelte a családi pótlékot, ez mostanra az értékének nagyjából a felét elveszítette.

Ha van több mint 350 milliárd forint a Vodafone 49 százalékos tulajdonrészének a megvásárlására, “akkor van 300 milliárd forint a költségvetésben arra is, hogy a családokat sújtó megélhetési válságot, az elsősorban a gyermekesek számára fenyegető szegénységi kockázatot enyhítsük” – hangoztatta Tordai Bence.

Kapcsolódó cikkek