A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten találkozott Nimatollah Hásim maronita főapáttal, akinek azt mondta, hogy az európai parlamenti (EP-) választáson korszakos sikert ért el a magyar kormányzó párt, ami "megerősítése a keresztény alapokra helyezett politikának".
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében azt írtáj, a találkozón Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy
“ez a választási eredmény megerősít minket abban, hogy a jövőben is mindent megtegyünk azért, hogy a keresztény kultúra megerősítést kapjon Európában”.
Kiemelte, a magyar kormány a jövőben is minden támogatást megad a világszerte nehéz helyzetbe került keresztény közösségeknek.
A libanoni delegáció köszönetét fejezte ki azért, hogy a magyar kormány 33 libanoni keresztény templom felújítását finanszírozza, ami
“rendkívül fontos a keresztény közösség helyben maradása szempontjából”
– áll a közleményben.
A Fidesz-KDNP nyerte a vasárnapi EP-választást, a kormánypártok 13 mandátumot szereztek, míg az ellenzék összesen nyolc képviselőt küldhet majd Brüsszelbe.