Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. július 23-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Szijjártó Péter: indiai cégek ezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon

Szijjártó Péter: indiai cégek ezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon

A kormány a következő két hónapban ezer olyan új, magyarországi munkahely létrehozását jelenti be, amelyeket a legmodernebb technológiát alkalmazó indiai cégek hoznak létre. Erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon Mumbaiból.
India gazdasága a világon a hetedik legnagyobb, a nemzeti teljesítménynek a 16 százalékát Mumbaiban és környékén állítják elő.

“Ebből a szempontból is különös jelentősége van annak, hogy a Mumbaiban, vagy a környékén működő indiai vállalatok – amelyek egyébként saját szektorukban a világ legnagyobbjai közé tartoznak – sorra hozzák beruházásaikat Magyarországra”

– tette hozzá.

“Az indiai cégek már eddig is nagyon fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság dimenzióváltásában, hiszen a legmagasabb technológiai színvonalú autóipari, elektronikai, szolgáltató és a megújuló energiaforrások területén működő beruházásaikat hozták Magyarországra”

– mondta.

“Körülbelül 40 jelentős indiai vállalat működik ma Magyarországon, amelyek valamivel több mint 10 000 embernek adnak munkát”

– emlékeztetett.

Kifejtette, tekintettel Európa legalacsonyabb szintű adóira, a rendkívül jól képzett és szorgalmas magyar munkaerőre, valamint Magyarország geostratégiai jelentőségére, most újabb ezer embernek munkát adó beruházásokról sikerült megállapodni mumbai, illetve e városkörnyéki autóipari, elektronikai és energetikai vállalatokkal, egyebek között olyan cégekkel, mint a Tata Sons, a Mahindra csoport és a Hinduja csoport.

A munkahelyeket földrajzilag is jól elosztva hozzák létre Magyarországon, alapvetően a legmodernebb technológiával az autóiparban, szolgáltatóközponti tevékenységben és a megújuló energiaforrások hasznosításában.

A szóban forgó cégeknél tett látogatás mellett a külgazdasági és külügyminiszter Mumbaiban találkozott Bhagat Szingh Kosjarival, Mahárastra állam kormányzójával.

Kapcsolódó cikkek