Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: meg kell változtatni Európa migrációs politikáját

Szijjártó Péter: meg kell változtatni Európa migrációs politikáját

Brüsszel az elmúlt években bevándorlást ösztönző politikát folytatott azzal, hogy százezrek és milliók számára adott gyakorlatilag meghívást Európába migrációs politikájával, és teljes mértékben kiszolgáltatta a kontinenst. Erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter kedden, a szlovéniai Bledben rendezett stratégiai konferencia másnapján.

Hozzátette, ma kizárólag az Európai Unió (EU) és Törökország között létrejött, az illegális migráció feltartóztatásáról szóló megállapodás jelent valami fajta védelmet.

“Amennyiben ez a megállapodás valamilyen oknál fogva nem fog működni a jövőben, akkor százezrek és milliók fognak Európába özönleni, őket pedig a nyugat-balkáni országok jelen formájukban egészen biztosan nem fogják tudni feltartóztatni”

– hangsúlyozta a tárcavezető.

Ezért – tette hozzá – meg kell változtatni az európai migrációs politikát, meg kell változtatni Brüsszel hozzáállását, és a migráció ösztönzése helyett végre a migráció megállítására kell koncentrálni, amihez két intézkedésre volna szükség.

“Először is a külső határokat meg kellene védeni. Ma sajnos azt kell mondanunk, hogy Magyarországtól délre az EU semmit nem tett a határok megvédése érdekében, sőt a határok átjárására és megsértésére buzdított százezreket”

– emelte ki a tárcavezető, és hozzátette, hogy jelenleg Magyarország védi az EU külső határát. Úgy vélte: a határok átjárhatóságának hirdetése helyett a határok megvédésére kellene koncentrálnia az EU-nak.

Második intézkedésként a nyugat-balkáni országok integrációjának felgyorsítását említette. Minél gyorsabban tudnak csatalakoznia a szerbek és a montenegróiak az EU-hoz, annál nagyobb a valószínűsége, hogy már Magyarország déli határa előtt megálljt lehet parancsolni az illegális migrációnak. A Balkán integrálása gyakorlatilag az EU délkeleti védvonalának még délebbre tolását tudná jelenteni – fogalmazott Szijártó Péter.

“Sajnos azt kell látnunk, hogy az európai intézmények és a nagy nyugat-európai tagállamok egyelőre hallani sem akarnak a nyugat-balkáni országok integrálásáról, márpedig ez ellentétes Európa biztonsági érdekeivel”

– húzta alá.

A miniszter emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban újra fokozódott az illegális migrációs nyomás a Nyugat-Balkánon. Az idei év első nyolc hónapjában 224 ezer újabb illegális bevándorló érkezett Törökországba, ami 15 százalékos növekedést jelent. A török parti őrség tájékoztatása szerint a tengeren feltartóztatott illegális migránsok száma még nagyobb mértékben, 63 százalékkal nőtt – figyelmeztetett a tárcavezető.

Hozzátette, a görög hatóságok jelentése szerint az elmúlt két hónapban hatezer illegális bevándorló érkezett Görögországba. Ráadásul az elmúlt héten volt olyan nap, hogy több min 550-en érkeztek, ami a legtöbb azóta, hogy az EU és Törökország között létrejött a kétoldalú megállapodás az illegális migráció feltartóztatásáról- mondta.

Ebben a témában Szijjártó Péter kétoldalú megbeszélést folytatott Josep Borrell spanyol külügyminiszterrel, aki az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselői posztjának a jelöltje, valamint Miro Cerar szlovén külügyminiszterrel, Pekka Haavistóval, az EU soros elnökségét adó finn külügyminiszterrel, valamint Nasser Kemellel, a Mediterrán Unió főtitkárával.

Kapcsolódó cikkek