Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: Magyarország segítséget nyújt az albániai földrengéskárok elhárításában

Szijjártó Péter: Magyarország segítséget nyújt az albániai földrengéskárok elhárításában

A külgazdasági és külügyminiszter a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott londoni vezetői találkozón lmondta, a természeti csapás után az albán kormány és a tiranai katolikus érsekség is segítséget kért a magyar kormánytól.

Szijjártó Péter, aki a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott londoni vezetői találkozón vesz részt, a magyar közmédiának elmondta, a természeti csapás után az albán kormány és a tiranai katolikus érsekség is segítséget kért a magyar kormánytól.

Hozzátette, személyesen tárgyalt az albán külügyminiszterrel, és megbeszélések folytak a tiranai érsekséggel is.

“Albániában nincs megfelelő mérnöki, statikusi kapacitás annak felméréséhez, hogy a sérült épületek közül melyeket lehet újjáépíteni. Ezért az albán kormány olyan szakértők kiküldését kérte a magyar kormánytól, akik segíteni tudnak a statikai felmérésben”

– mondta Szijjártó Péter.

“Kedden hat magyar mérnök-statikus utazott Albániába”

– tette hozzá.

Albániában 70 statikus dolgozik a kárfelmérésen, köztük 50 külföldi, és hozzájuk csatlakozik most a hat magyar szakember. Szijjártó Péter szerint a római katolikus egyház arról tájékoztatta a kormányt, hogy a tiranai érsekséghez tartozó templomok közül öt károsodott jelentősen a földrengésben.

“Ezek helyreállításához Magyarország 85 millió forintos támogatással járul hozzá”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek