Csárdi Antal

Csárdi Antal: a kormány nem a kis- és közepes vállalkozásokat segíti

Csárdi Antal: a kormány nem a kis- és közepes vállalkozásokat segíti

A kormány veszélyhelyzet miatt hozott gazdaságélénkítő intézkedései a nagyvállalatokat és a bankrendszert segítik, eközben rendre elkerülik a kis- és közepes vállalkozásokat. Erről beszélt az LMP országgyűlési képviselője csütörtöki online sajtótájékoztatóján, azt kifogásolva, hogy hiába a kkv-k a legnagyobb foglalkoztatók, még nem kaptak érdemi segítséget.

“A kis- és közepes vállalkozások működtetik a vendéglátás, a turizmus vagy a szolgáltató szektor nagy részét”

– hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes. A kormány mégis olyan ingatlan nagyberuházásokat nyilvánít kiemeltnek, amely ellen a lakosság tiltakozik. A főváros VIII. kerületébe tervezet szállodaépítésről is beszélt. A társaságiadó-kedvezmény a legkisebb mértékben sem segíti a kis- és mikrovállalkozásokat, azzal Csárdi Antal szerint csak a “haveri nagy cégek” járnak jól.

Kifogásait sorolva úgy folytatta,

bár a kormányzati kommunikáció 55 milliárd forintos banki különadóról beszél, ezt azonban a pénzintézetek öt év alatt visszakapják, vagyis az nem adó, hanem hitel, ami a bankoknak is érdeke.

“A bankrendszer nem hozzájárul a közös teherviseléshez, hanem még nyereséget is termel”

– jelentette ki.

Kapcsolódó cikkek