Csárdi Antal, fotó: lmp.hu

Csárdi Antal: a kormány a dolgozó emberekkel fizetteti meg a válság árát

Csárdi Antal: a kormány a dolgozó emberekkel fizetteti meg a válság árát

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a kormány a dolgozó emberekkel, a munkavállalókkal alkarja megfizettetni a válság árát, és az oktatást akarja feláldozni a válságkezelés oltárán.

Csárdi Antal keddi sajtótájékoztatóján döbbenetesnek nevezte a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szavait arról, hogy a mostani inflációs helyzetben nem szabad béreket emelni, és ebben a gyakorlatban különösen az államnak kell élen járni.

Az LMP politikusa szerint ez az igazi megszorítás, hiszen országos összehasonlításban a közalkalmazottak bére a legalacsonyabb, a válság legnagyobb áldozata pedig az oktatás lett.

Csárdi Antal azt mondta: a Fidesz-KDNP kormány neoliberális gazdaságpolitikával kívánja megoldani a válságok összességét, szerinte azonban mindez nem fog működni. Jelenleg ugyanis nem az a kérdés, hogy a közalkalmazottak többet költenek-e, hanem az, hogy “tudnak-e vacsorát venni a családjuknak 22-én”. A megoldás szerinte a közalkalmazotti bérek rendezése, majd inflációkövetővé tétele. Hangsúlyosan szólt a pedagógusbérek megemelésének szükségességéről.  Szerinte mindezt fedezné a jelentős áfabevétel-többlet, ami szintén az infláció eredménye.

Kijelentette azt is, ha Nagy Mártonnak problémái vannak a bérkiáramlással,

“beszéljen a főnökével, hogy vágják vissza a fideszes holdudvar, a kitartott gazdasági szereplők juttatásait”.

Kapcsolódó cikkek