Csárdi Antal

Csárdi Antal: a leginkább rászoruló embereket kell segíteni

Csárdi Antal: a leginkább rászoruló embereket kell segíteni

Továbbra is az álláskeresési járadék kilenc hónapos folyósítását, valamint az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését szorgalmazza az LMP.

Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormánynak az eddigi gyakorlatával ellentétben el kellene kezdenie a leginkább rászorulók segítését.

A politikus mindezt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt héten nyilvánosságra hozott inflációs jelentése kapcsán közölte, hozzátéve, a jelentés tökéletesen szembemegy a kormány állításaival.

“A miniszterelnök ugyanis a múlt héten még a teljes foglalkoztatást emlegette, a jelentés azonban azt tartalmazza, hogy a versenyszférában további 100 ezer munkahely szűnik meg, a mélypont pedig 2021 első negyedéve lesz”

– mondta.

Csárdi Antal szerint a kiskeresetűek, a nyugdíjasok segítése, a többi közt az élelmiszeráfa 27 százalékról 5 százalékra csökkentése azonnal megjelenik a belső keresletben, így abból a gazdaságnak is előnye származik.

Kapcsolódó cikkek