illusztráció, fotó: pixabay.com

Mindjárt kész a debreceniek színháza

Mindjárt kész a debreceniek színháza

Végéhez közeledik a debreceni Csokonai Színház patinás régi épületének teljes körű felújítása, várhatóan már az első félévben megnyitják a játszóhelyet. Erről beszélt a cívisváros polgármestere újságíróknak szerdán, miután a helyszínen megtekintette a munkálatokat.
Papp László (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy a kivitelezési munkák 2020 szeptemberében kezdődtek, a teljes rekonstrukció műemléki felügyelet mellett zajlott, és mára elérte a 90 százalékos készültségi szintet.

A nettó értékben több mint 9,6 milliárd forintos beruházás teljes mértékben állami forrásból, a Debrecen 2030 és a Modern városok program keretében valósul meg – tette hozzá, megjegyezve, hogy a tavaly átadott Csokonai Fórummal együtt bruttó 20 milliárd forintos színházfejlesztés történt a városban. Papp László ismertetése szerint a legnagyobb változás a fogadótérben történt: az eddigi szűk lépcsőház helyett tágas oszlopcsarnok fogadja az épületbe érkezőket.

“A nézőtér kapacitásbővítésének eredményeként a korábbi 350 helyett 600 ülőhelyet alakítottak ki, és a további 60 állóhellyel csaknem megkétszerezték az épület befogadó képességét”

– jegyezte meg a polgármester.

Gemza Péter színigazgató a két épület – a Csokonai Színház és a Csokonai Fórum – “átjárhatóságát” nevezte fontos szakmai eredménynek, miután a két játszóhelyet hasonló, korszerű színpadtechnikával szerelték fel, ami megkönnyíti a műszaki dolgozók munkáját.

Ennek ellenére még az idén 15-20 fős létszámbővítésre kerül sor, az érkezők 70 százaléka műszaki szakember lesz, 30 százalék a művészeti tagozatokat erősíti. A beruházások eredményeként további 20-25 fős létszámbővítésre is készülnek – fűzte hozzá az igazgató. Elmondta azt is, hogy a Csokonai Fórum két színháztermében a nyitás óta teltházas előadások vannak, érzékelhetően nagy igény van a Csokonai Színház régi épületének megnyitására, ahol a jövőben elsősorban operákat, operetteket, musicaleket, illetve nagyszínpadot igénylő prózai műveket mutatnak majd be.

Kapcsolódó cikkek