fotó: pixabay.com

Ez látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Ez látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Szokolay Sándor Margit, a hazának szentelt áldozat című misztérium-operája látható szeptember 8-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A Coopera összefogásában a Magyar Művészeti Akadémia, a magyarországi Domonkos Rend, Szokolay Sándor szellemi örökösei támogatásával készülő nagyszabású operaelőadás célja méltó módon megemlékezni a Domonkos Rend magyarországi letelepedésének 800. évfordulójáról és a szerző születésének 90. évfordulójáról – közölték a szervezők.

A címszerepet Horti Lilla énekli, valamint fellép mások mellett Németh Judit, Wiedemann Bernadett és Fodor Bernadett.

Közreműködik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus Debrecen. A produkció művészeti tanácsadója a Kossuth- és Liszt-díjas Kovács János, karmestere pedig Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója. A produkcióhoz zenei tanácsadóként csatlakozott Bátor Tamás operaénekes, a Müpa koprodukciós igazgatója, aki Béla király szerepét is énekli majd ebben a rendezésben éppen úgy, mint a Szokolay-mű 1995-ös bemutatóján. Az előadás rendezője Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója.

A Domonkos Rend 800. évfordulója alkalmából kezdeményezett operabemutató rendkívüli jelentőségű. A 2021-es jubileumi év egybeesik Szokolay Sándor születésének 90. évfordulójával, így a Margit, a hazának szentelt áldozat bemutatójával méltó módon emlékezünk a jubiláló alkotóra is”

– áll a közleményben.

A középkori Margit-legenda alapján készült zenei alkotás színpadon egyesíti a szerző 1990-es évekbeli műveinek két fő irányát, tematikája egyszerre szakrális és magyar. A misztérium-opera címszereplője Árpád-házi Szent Margit, akit édesapja, IV. Béla felajánlott Istennek, ha megmenti az országát a tatároktól. A főhős vállalja a még születése előtt neki szánt küldetést. Az operában annak az útnak állomásait követhetjük végig, amelyen a domonkos rendi apáca Margit áldozata beteljesedik.

Az 1995. december 21-én az Erkel Színházban bemutatott kétfelvonásos opera szövegkönyvét Nemeskürty István írta Ráskai Lea Margit legendája alapján. A mű megjeleníti a Domonkos Rend lelkiségének tartóoszlopait, a világosság és az igazság hirdetését is.

A tervek szerint a produkció a budapesti bemutatót követően útjára indulhatna a fővároson kívül vidéki és határon túli turnékra is.

Kapcsolódó cikkek