Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója azt mondta, “nem engedünk a vírusnak, a kényszer kreativitást szül”. Mint fogalmazott: az idén Deszk@ Digital néven rendezik meg a kortárs magyar dráma fesztiválját a Nagyerdei Stadionban, ahol ezúttal fűre lépni szabad: a küzdőtérről pléden fekve, babzsákokon, vagy székeken ülve nézheti meg a közönség az online térbe készült előadásokat.
“A programok után a szakmai beszélgetéseken lehetőség nyílik megvitatni a látott előadásokat”
– fűzte hozzá.
Az idei fesztivál két élő produkciónak ad teret, az előadások sora Tóth Kinga Mariamachina című performanszával indul május 26-án, majd a Csokonai Színház Hamletjével folytatódik ugyanazon a napon.
“A rendhagyó Deszkára, a digitális produkciók között meghívást kapott az Örkény István Színház Kiváló dolgozók című előadása, a Trafó produkciója, a Levél Anyámhoz, – amelyben Fekete Ádám író-rendező saját képernyőjét osztja meg a nézőkkel, e-mail fiókjába engedve betekintést – a Nagyváradi Szigligeti Színház Y című ifjúsági előadása, a k2 Színház abszurd és melankolikus bemutatója, a Búcsúkoncert”
– ismertette Gemza Péter.
A Deszka szakmai programjának fontos pillére a Színházi Dramaturgok Céhénél szervezett, Nyílt Fórum elnevezésű drámafejlesztési program. A fiatal, pályakezdő drámaírók fejlesztés alatt álló friss szövegei itt találkoznak először színészekkel és a közönséggel is. A Nyílt Fórum keretében az idén hat fiatal kortárs magyar drámaírót lát vendégül a Deszk@ Digital: Bognár Pétert, Dóka Pétert, Lesi Zoltánt, Maros Andrást, O. Horváth Sárit és Szilágyi Eszter Annát.
A Deszk@ Digital résztvevői bepillantást nyerhetnek Fekete Ádám Tajgetosz-showjába is – jelezte az igazgató, megjegyezve, hogy a fesztivál május 27-e és 29-e között minden este szakmai beszélgetéssel zárul a Nagyerdei Stadionban.
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere hozzátette, hogy a Deszka a kortárs magyar dráma fontos fóruma, és most új helyzetben kell folytatni remek tradíciókat: hosszú idő után találkozhat a színházi szakma egymással Debrecenben.
“A Csokonai Színház a legfontosabb innovatív műhely Debrecen kulturális életében”
– tette hozzá kiemelve, a színház vezetőinek és művészeinek most különösen szükségük van a kreativitásra, amikor nem csak a járványhelyzet, de a kőszínház felújítása miatt az ideiglenes játszóhelyek is napról napra újabb kihívások elé állítják őket.