Vlagyimir Putyin orosz elnök arcmása országa zászlójával, fotó: pixabay.com

Vlagyimir Putyin: sikerült lefékezni a fertőzés terjedését

Vlagyimir Putyin: sikerült lefékezni a fertőzés terjedését

Oroszországban a helyzet súlyos, de a megelőző intézkedéseknek köszönhetően sikerült lefékezni a koronavírus-járvány terjedését. Ezt jelentette ki az orosz elnök hétfőn Moszkvában egy, az országban kialakult egészségügyi helyzetről tartott tanácskozáson.
Putyin arra figyelmeztetett, hogy a járvány csak lelassult, de még nem tetőzött náluk.

“Mindent el kell követni a csúcs lesimítása és az úgynevezett platón való áthaladás lerövidítése érdekében, amikor a letöbb új fertőzést észlelik”

– mondta, majd közölte, hogy a jövő hétig minden régióban készültségbe kell helyezni az összes, a koronavírus-fertőzöttek kezelésére alkalmas pótágyat, felkészülve az összes lehetséges forgatókönyv bevezetésére.

Elmondta, hogy amíg március elején még csak 1,2 millió arcmaszk készült Oroszországban, addig a hónap végére a kapacitás 3,5 millióra, majd 7,5 millióra fog felfutni. Az elnök szerint az ország élő szervezetek fertőtlenítésére használt szerekből önellátó. Beszámolója szerint országa – amellett, hogy miután a védekezéshez szükséges eszközöket szállított az Egyesült Államokba és Olaszországba – a lélegeztetőgépek gyártásához szükséges nyomás- és légáramérzékelőket szerzett be ezekben az országokban.

“Ez nem egyszerűen egykapus játék, nem egyirányú utca”

– hangoztatta.

Hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni vakcinával, amikor elkészül, elősorban az orvosokat és az ápolókat kell majd beoltani.

Oroszországban az ismertté vált fertőzések száma 4268-cal 47 121-re, a halálozásoké 44-gyel 405-re, a gyógyulásoké pedig 155-tel 3446-ra nőtt a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint. Egy nappal korábban 6060 volt az újonnan azonosított fertőzöttek számának országos növekménye.

Mihail Murasako egészségügyi miniszter arról tájékoztatta a Rosszija 24 hírtelevíziót, hogy a súlyos betegek száma az országban hétfőn meghaladta a 700-at. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes az elnök részvételével megtartott tanácskozáson közölte, hogy az országban 285 fertőzésgócot észleltek, amelyekben 4704 ember tartózkodik. Ezek túlnyomó többsége egészségügyi intézmény, egyebek között szociális ellátó kórház.

koronavírus, forrás: Wikipédia
Hírügynökségek szerint hétfőn Jekatyerinburgban az 1. számú kórházban 91 egészségügyi dolgozó és páciens szervezetében találtak SARS-CoV-2 vírust.

Golikova szerint egyébként a férfi fertőzöttek átlagéletkora országosan 47,9, a nőknél pedig 44,7 év. Azt is mondta, hogy a járvány terjedése szempontjából a régiók 2-3 héttel vannak lemaradva a fővárostól.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy az elmúlt hét alatt kimutatott fertőzések 44 százaléka tünetmentes volt.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester kijelentette, hogy a fővárosban az előrejelzésnél jobban alakultak a dolgok, és amíg múlt héten még 9 ezer pótágy beállítását tartották szükségesnek, ma már elegendőnek tekintenek négyezret is. Ebből mintegy kétezret hétfőn adtak át.

Mint mondta, a súlyos betegek száma napi 1000-1300 között stabilizálódott Moszkvában, és a fertőzés általános terjedése sem robbanásszerű, ami miatt a kórházak nyugodtan, tervezett ütem szerint tudnak működni.

Kijelentette, hogy a közlekedést a fővárosban ettől függetlenül május 1-jéig továbbra is digitális kódok lekéréséhez kötik. A polgármester méltatta a szűrések számának növekedését és minőségük javulását. A több mint 12 milliós lakosságú orosz fővárosban – amely a koronavírus világjárványban leginkább érintett település az országban – az azonosított fertőzöttek száma hétfőre 2026-tal 26 350-re, a halálos áldozatoké 28-cal 204-re, a gyógyultaké pedig 75-tel 1838-ra nőtt.

Az újonnan fertőzöttek csaknem fele 45 évnél fiatalabb.

Az országukban eddig több mint 2 054 000 tesztet végeztek el – Golikova szerint ez a második helyet jelenti a világon -, ebből pedig az elmúlt nap alatt 103 000-et. Az országban 135 000 embert tartanak megfigyelés alatt a koronavírus-fertőzés gyanújával. Észak-Oszétia székvárosában, Vlagyikavkazban hétfőn legkevesebb félezren tiltakoztak a kijárási korlátozások, a munkahelyek elvesztése és a járványhelyzettel kapcsolatos hiányos tájékoztatás miatt. Sajtójelentések szerint a megmozdulás ellen kivezényelték az orosz nemzeti gárdát; legalább három embert őrizetbe vettek.

Kapcsolódó cikkek