Kanász-Nagy Máté közölte, hogy a napokban jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint a kormány vállalta, hogy a Rákosrendezőre tervezett projektet kiemelt beruházássá nyilvánítja. A döntés olyan jogi kiskapukat nyit a beruházóknak, amelyek egyáltalán nem szolgálják sem az ott lakók, sem a természetvédelem érdekeit, valamint teljesen elveszi az önkormányzatoktól azt a lehetőséget, hogy beleszólhassanak a beruházás megvalósulásába – hívta fel a figyelmet.
Kanász-Nagy Máté kiemelte, hogy az LMP régóta harcol a kiemelt beruházásokról szóló szabályozás ellen, mert szerintük ez a “törvénytelenség törvénye”, ez lett “a kormány kedvenc játékszere”, hiszen minden nagy beruházásnál ehhez a jogi eszközhöz folyamodik.
Az LMP ezért minden eszközt megragad annak érdekében, hogy ezt a törvényt eltöröljék, például országos népszavazási kezdeményezést nyújtott be, amelyet az NVB csütörtökön jóvá is hagyott – mondta el a politikus. Hozzátette, hogy a fővárosi önkormányzatnak is komoly lehetőségei lennének, ezért az LMP felszólítja a főváros vezetését, hogy ne kössön semmilyen megállapodást, paktumot a kormánnyal, amennyiben kiemelt beruházásról van szó.