Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt: Aradszki András, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője és a Fidesz érdi polgármesterjelöltje kedden jelentették be, hogy népszavazást kezdeményeznek Érden “akkumulátorkérdésben”. Érden azonban az ellenzéki városvezetés több mint egy éve elfogadott egy határozatot, hogy a város nem fogad be akkumulátorgyárakat. Míg a sóskúti akkumulátorbontó ügyében tartott lakossági fórumon a térség kormánypárti országgyűlési képviselője “bohócot csinált magából”, és a Fidesz megpróbálja ellehetetleníteni a sóskúti helyi népszavazást, addig a szomszédos Érden, ahol lehetetlen lenne akkumulátorgyárat építeni, ők maguk kezdeményezik azt – mutatott rá Tetlák Örs.
Mérhetetlen cinizmusnak nevezte, hogy a “Fidesz védené meg Érdet a Fidesztől”, miközben Sóskúton, ahol valós veszély van, a Fidesz és Aradszki András továbbra is hallgat.
Kizárólag a sóskúti civilek tiltakozása, illetve a környékbeli települések vezetőinek összefogása tudta megakadályozni, hogy a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítsa a sóskúti akkumulátorbontót – tette hozzá. Tetlák Örs beszélt arról is, hogy ezer nyertes pályázó a mai napig nem jutott hozzá a napelemhez egy állami programban. Hiába nyertek ugyanis a lakossági napelemes rendszerek támogatásáról és az ehhez kapcsolódó fűtési rendszerek kialakításáról szóló uniós pályázaton, az azt lebonyolító állami cég nem fizeti ki a támogatásokat a kivitelező cégeknek, így a pályázók nem juthattak hozzá az eszközökhöz vagy azok nem lettek telepítve.
“Az LMP ezért írásbeli kérdést nyújtott be Lantos Csaba energiaügyi miniszternek, hogy mit tesz a kormány a helyzet kezelésére, mikor juthatnak hozzá a pályázók a napelemes rendszereikhez”
– mondta.