készítette: Lehet Más a Politika

LMP: legyenek visszavonhatók az állami kitüntetések

LMP: legyenek visszavonhatók az állami kitüntetések

Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt: haladéktalanul tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az állami kitüntetések visszavonhatók legyenek a meghatározott szándékos bűncselekményért elítéltek esetében. Erről beszélt az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnapi, online közvetített sajtótájékoztatóján.

Hohn Krisztina azt mondta, a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekért elítélt bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának példája mutatja, miért kell lehetővé tenni a visszavonást az elismerésre méltatlanná vált személyek esetében. A jogszabály csak az elismerés adományozásának a módját írja elő, de nem szól a visszavonás lehetőségéről.

“Jogos társadalmi felháborodást váltott ki Novák Katalin kegyelmi ügye, amelynek meg is lett a következménye”

– mondta az ellenzéki párt politikusa, majd hozzátette, az is jogos felháborodást vált ki, amikor olyan személy birtokol állami kitüntetést, akt jogerősen elítéltek. Ez rossz fényt vet azokra a becsületes emberekre is, akik szintén állami kitüntetésben részesültek – emelte ki.

Kapcsolódó cikkek