Kanász-Nagy Máté azt mondta, amíg Orbán Viktor a vétóharcát vívta Brüsszelben, Magyarországon a helyzet változatlan, továbbra is forrásokat vonnak el a településektől, meg akarják tiltani a plusz bevételek megszerzését és lebegtetik az iparűzési adó megvonását is. Ez az LMP társelnöke szerint totális csőddel fenyeget a magyar önkormányzati rendszerben.
Hozzátette, ezzel szemben áll a “szabad városok” kezdeményezése, amelyet az LMP is támogat, hogy a települések közvetlenül jussanak az európai uniós támogatásokhoz.
“Orbán Viktor nemcsak a településeket sanyargatja, hanem a kisvállalkozókat is”
– fogalmazott Kanász-Nagy Máté. Megjegyezte: a katás vállalkozásokat “padlóra küldheti” a 40 százalékos büntetőadó.
Sérelmezte, hogy a koronavírus miatt több százezren vesztették el a munkájukat, a kormány mégsem emeli kilenc hónapra az álláskeresési járadékot, nem fizet százszázalékos táppénzt azoknak, akik a koronavírustól betegedtek meg.
Kanász-Nagy Máté a sportcélú beruházásokat vagy éppen luxusszálloda építéseket felesleges és káros támogatásoknak nevezte, ezeket a forrásokat szerinte egy az egyben az egészségügynek vagy a vállalkozásoknak, településeknek kellene adni a vírushelyzetben.