Kanász-Nagy Máté “ócska fideszes trükknek” nevezte az iparűzési adó felének elengedését, mivel az szerinte nem jelenet érdemi segítséget a koronavírus-járvány miatt bevételeiket elvesztő kis- és középvállalkozásoknak, de gyakorlatilag az önkormányzatiság végét jelentheti.
“A települések forrásainak elvételével ugyanis olyan, az emberek életét közvetlenül segítő szolgáltatások szűnhetnek meg, mint a bölcsődék és óvodák, valamint a közúthálózat fenntartása, a közösségi közlekedés szervezése, illetve a zöldfelületek fejlesztése”
– fejtette ki az ellenzéki politikus.
Kiemelte, érdemi segítséget az jelentene, ha a kormány a “korábban 100 milliárdokkal teletömött haveri zsebek körül” kutakodna és azokból finanszírozná a válságkezelést. Kanász-Nagy Máté az LMP követelései között említette a stadion- és szállodaépítések leállítását, valamint a teljes bértámogatás és táppénz bevezetését és az álláskeresési járadék kiterjesztését, szerintük ugyanis ezek a lépések jelentenék a valódi válságkezelést.