Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselõje, a párt árnyék-miniszterelnöke beszédet mond az árnyékkormánya tagjainak bemutatásán a budapesti Off Kultúrszövõgyár Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 19-én, fotó: Kovács Anikó/MTI

A DK szerint majd Dobrev Klára fogja emelni a béreket

A DK szerint majd Dobrev Klára fogja emelni a béreket

Elmaradt a fizetésemelés a szociális és a kulturális ágazatban a Népszava szerint, de az önkormányzati köztisztviselőknek sem növelték a bérét Gyurcsány Ferencék szerint. Ez a probléma 2019 óta folyamatosan jelen van.

“A Demokratikus Koalíció szerint ebből is látszik, hogy a kormányt nem érdeklik a magyarok, és az orbáni infláció okozta megélhetési válság. Amíg ez a kormány van hatalmon, addig csak az árak fognak emelkedni, a bérek és a nyugdíjak nem. Ezt már csak Dobrev Klára fogja megtenni: az általa vezetett Árnyékkormány azért dolgozik, hogy letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek. Azért gyűjtjük az aláírásokat az orbáni infláció ellen 10 napon át az egész országban, hogy megmutassuk, a magyaroknak elegük van az áremelésekből, az orbáni inflációból és az Orbán-rendszerből” – írta közleményében Nemes Gábor, as DK szakszervezeti és foglalkoztatási szakpolitikusa.

Kapcsolódó cikkek