Dobrev Klára DK-s európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtöki, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal beszámolója szerint a novemberi infláció elérte a 7,4 százalékot. Felhívta a figyelmet: októberhez képest is majdnem egy százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az alapvető élelmiszerek esetében különösen brutális volt a drágulás – közölte az ellenzéki politikus, az EP alelnöke, jelezve: az étolaj harminc, a margarin és a liszt pedig húsz százalékkal kerül többe, mint tavaly novemberben.
Egyértelműnek nevezte, hogy az infláció már nemcsak a magyar családok karácsonyát fogja veszélyeztetni, de a jövőre bejelentett ötszázalékos nyugdíjemelést is “magával fogja sodorni”.
“A nyugdíjak értéke romlani fog, 2022-ben a nyugdíjasok számára még nehezebb feladat lesz úgy megvásárolni az alapvető élelmiszereket, hogy eközben maradjon pénzük a gyógyszerekre és a számlákra”
– állította Dobrev Klára, majd úgy fogalmazott, az Orbán Viktor kormányfő által ígért ötszázalékos nyugdíjemelés “egy blöff”, figyelembe véve, hogy több mint 1,2 millióan kapnak 130 ezer forint alatti nyugdíjat. Hozzátette, a kormány számára a nyugdíjemelés is egyszerű politikai szlogen, és
“valójában nem érdekli őket a nyugdíjasok helyzete”.