Hozzá kell szokni, hogy a koronavírus-járvány nem tűnik el teljesen, szórványos esetek nagy valószínűséggel továbbra is lesznek. Erre hívta fel a figyelmet a víruskutató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A szakember hangsúlyozta, minden járványra jellemző egy felfutó, majd egy lecsengő szakasz, lefolyása haranggörbe alakú. Mivel a koronavírus teljesen új kórokozó volt, a görbéje a nulláról indult, azonban valószínűleg nem érkezik vissza ugyanerre a pontra. Hozzátette,
arra kell számítani, hogy időnként újra megjelenik majd az orvosi statisztikákban a koronavírus.
A magyarországi terjedést elemezve Rusvai Miklós azt mondta, egy kiugró pont – a Pesti úti idősotthonban kialakult gócpont – kivételével a járványgörbe nagyon lapos alakot mutat.
A műsorban beszéltek az úgynevezett “szuperterjesztőkről” is, akik a foglalkozásuk miatt sok emberrel érintkeznek, ugyanakkor nem betegednek meg nagyon, ezért továbbra is járnak közösségbe.
Rusvai Miklós hangsúlyozta, egy – több szempontot figyelembe vevő – “finomhangolással” megelőzhető lehet egy második hullám.