fotó: police.hu

Hamarosan lezárhatják a Viking kapitánya ellen indult nyomozást

Hamarosan lezárhatják a Viking kapitánya ellen indult nyomozást

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a magyar büntetőeljárásjog szabályai szerint folytatja a május 29-én 21 óra 5 perckor bekövetkezett hajóbaleset körülményeinek vizsgálatát. Erről írtak a rendőrség oldalán.

A Duna budapesti szakaszán, a Margit híd egyik pesti oldalhoz közeli pillérénél összeütközött a Hableány termes személyhajó és a Viking Sigyn kabinos szállodahajó. A Hableány hét másodperc alatt elsüllyedt. A hajóbalesetről május 29-én 21 óra 15 perckor értesítették a rendőröket.

“Az első bűnügyi egység a bejelentéstől számított 14 percen belül érkezett a helyszínre (az első vízirendőr gyakorlatilag az állampolgári bejelentéssel megegyező időpontban bekapcsolódott a személyek mentésébe, felkutatásába)”

– olvasható a police.hu-n.

A mentéssel párhuzamosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói megszondáztatták a balesetben részes szállodahajó hajóvezetőjét, a 64 éves ukrán állampolgárságú C. Yuriy odesszai lakost. Meghallgatták a szállodahajó személyzetét és minden utasát.

fotó: police.hu
Egyebek mellett lefoglalták a hajóvezető telekommunikációs eszközeit, a szállodahajó szerverét, a radarképernyő és a teljes rádióforgalmazás adatállományát rögzítő adathordozókat, valamennyi AIS adatot.

“Az ügy kiemelt tárgyi súlyára tekintettel Magyarország belügyminisztere a mentés, kutatás irányítási pontjára érkezését követően a hajóbaleset körülményeinek minden részletre kiterjedő, ugyanakkor gyors vizsgálata érdekében nyomozócsoport felállítását határozta meg. A közlekedési, a bűnügyi, valamint a rendkívüli haláleseti vizsgálókból, bűnügyi helyszínelőkből, és bűnügyi elemző-értékelőkből álló, átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező 60 fős nyomozócsoport a hajóbaleset óta pihenőidejét leszűkítve 6.180 munkaórát teljesített” – írták tájékoztatójukban.

A belügyminiszter és az ORFK vezetője a helyszínen, fotó: police.hu

A rendőrök a vízibalesettel kapcsolatban 230 embert kérdeztek ki, rajtuk kívül még 66 embert tanúként, egy embert pedig gyanúsítottként hallgattak ki. 15 kihallgató helyiségben, 124 órában – a magyarul nem beszélő tanúk és a gyanúsított esetében hat tolmács közreműködésével –  lezajlott kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt.

fotó: police.hu
A nyomozócsoport tagjai 38 rendőrautót használtak, amelyekkel 958 kilométert tettek meg.

A szállodahajó halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése  miatt gyanúsítottként kihallgatott, letartóztatott hajóskapitánya, C. Yuriy “folytatólagos kihallgatásai alkalmával” továbbra sem tett feltáró jellegű vallomást a baleset körülményeiről.

A nyomozócsoport tagjai folyamatosan elemzik a különböző adatbázisokból származó több tízezer adatot, 16 térfigyelő kamera lefoglalt felvételeit, illetve a rendőrség felhívására az állampolgároktól származó, a rendőrségnek átadott videó- és kamerafelvételeket.
fotó: police.hu

A balesetben részes szállodahajón igazságügyi hajózási, nautikai szakértő bevonásával a rendőrség szemlét tartott, kamerafelvételeket foglalt le és 4.896 darab digitális fényképfelvételt készített. Lefoglalta a szállodahajón fellelhető valamennyi hajózási és informatikai rendszer adatállományát. A több mint nyolc órán át tartó szemlén lefoglalt informatikai adatállomány együttes mérete meghaladja a két terrabájtot.

A nyomozók a vizsgálat teljessége érdekében felvették a kapcsolatot a Duna menti tagállamok valamennyi társhatóságával, valamint a holland rendőrséggel.
holttestek után kutatnak a dunai hajóbaleset éjszakáján, fotó: police.hu

A nyomozás eredményessége, a beszerzett személyi és tárgyi bizonyítási eszközök elemzése és értékelése érdekében a korábban már kirendelt

igazságügyi hajózási, nautikai szakértő mellett a nyomozóhatóság igazságügyi informatikai, orvos, pszichológus, szemész, közlekedési, hidrológiai, pályaalkalmassági, munkaügyi szakértőket és szakkonzulenseket

is kirendelt a nyomozás során felmerült szakkérdések soron kívüli megválaszolására.

A nyomozócsoport vezetője folyamatosan egyeztet a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészi ügyfeldolgozó csoporttal, a nyomozati cselekményeknél ügyész van jelen. A nyomozócsoport vezetőjét és vonalvezetőit Budapest rendőrfőkapitánya naponta kétszer beszámoltatja. A nyomozás eredményes befejezéséhez valamennyi személyi és tárgyi feltétel rendelkezésre áll.

Kapcsolódó cikkek