forrás: pixabay.com

Régi klasszikust játszanak a Pesti Magyar Színházban

Régi klasszikust játszanak a Pesti Magyar Színházban

A Tüskevár című zenés játékot mutatják be március 9-én a Pesti Magyar Színházban Gémes Antos rendezésében.

“A nagyszínpadi előadást két felvonásban láthatja a közönség”

– áll a teátrum közleményében.

A Magyar Színház olyan műveket visz színre, amelyek a fiatal közönséget szólítják meg, de a család majd minden tagjának szórakoztató pillanatokat kínálnak.

A Valahol Európában, A kincses sziget, az Oliver! és a Madagaszkár című musical után a Fekete István műve alapján készült Tüskevár című zenés játékot mutatják be a nagyszínpadon. Az Olt Tamás, Szirtes Edina “Mókus” és Váradi R. Szabolcs által írt színdarabot Deres Péter, Gémes Antos és Szemenyei János alkalmazta a Magyar Színház színpadára. Az alkotók arra törekednek, hogy az 1957-ben megjelent regény nyomán olyan produkció szülessen, amelyben az író által megálmodott mondanivaló és történetvezetés nem sérül, és a mai kamaszok számára befogadható, élvezhető a végeredmény.

A darab cselekménye hangsúlyozottan a jelenben zajlik, a felnőtté válás nehézségeiről, a barátságról, az útkeresésről szól, arról, hogy minden serdülőnek jár egy “nagyapai hős”.

A zenés-táncos darabban a népi motívumokat, dallamvezetést és hangulatot ötvözik a hiphoppal, a rappel és a slam poetryvel. A darab kettős szereposztásban látható, amelyben a Magyar Színház társulatának fiatal művészei kapnak nagyobb hangsúlyt. Tutajos szerepében Eszenszky Gergely és Fazekas László, Bütyök karakterében Penke Soma és Gréczy Balázs látható. A darab szíve Matula bácsi, akit Fillár István és Rancsó Dezső kelt életre. Az előadás megtekintése 10 éves kortól ajánlott. További információk ide kattintva érhetők el.

Kapcsolódó cikkek