illusztráció

Októberben rendezik meg a nyolcadik Komlói Amatőr Színházi Találkozót

Októberben rendezik meg a nyolcadik Komlói Amatőr Színházi Találkozót

Tíz magyar nyelvű, a Kárpát-medencéből várt produkciót válogatnak be az október 20. és 23. között immár nyolcadik alkalommal zajló Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjába. Ez derült ki a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján, Komlón.

A rendezvény fővédnöke, Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára közölte: a KASZT az indulása óta élvezi a szakma és a kormányzat komoly támogatását, utóbbi anyagi értelemben is mindig megvalósult, idén is 10 millió forinttal segítik a rendezvény létrejöttét. Hoppál Péter úgy vélekedett, a KASZT példája jól mutatja, hogy a cselekvő közösségek alkotóművészeti, közösségi programjai megteremtik a kultúra és a kultúrafogyasztás talapzatát, nekik köszönhetően vidéki helyszíneken is hozzájuthatnak az emberek a magas minőségű kultúrához.

Úgy fogalmazott, az ilyen alulról szervezett minőségi programok – mint amilyen a KASZT is – “köldökzsinórt képez a magaskultúra és a tömegkultúra között”.

Kiemelte, jó példa a KASZT arra is, hogy a közművelődésben dolgozó szakemberek miként tudják bevonni az embereket a művészeti értékek létrehozásának folyamatába.
Az államtitkár azt mondta, a kormányzat továbbra is – ha lehet az eddigieknél is hangsúlyosabban – támogatja azt a folyamatot, amelynek keretében mindazok az emberek is hozzájuthatnak minőségi kulturális programokhoz, akiknek ez máskülönben nehezen lenne kivitelezhető.

Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere kiemelte, a KASZT sikerét az biztosítja, hogy lelkes, szenvedélyesen dolgozó csapat tartja kézben, befogadó, érdeklődő közönséggel rendelkezik, a kormányzat támogatja az eseményt, s megfelelő infrastruktúrával rendelkezik a találkozó lebonyolításához.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója azt mondta, hogy a rendezvénynek társadalomépítő szerepe van és különleges értéket képvisel. Közölte, a találkozót azért ősszel rendezik meg, mert a korábbi időszakban a pandémia miatt kevesebb lehetőségük volt az alkotómunkára az amatőr társulatoknak. Elmondta, várhatóan tíz csoport adhatja elő produkcióját a találkozón, arra az egész Kárpát-medencéből várják a magyar nyelvű társulatok elektronikus úton történő jelentkezését hétfőtől.

“A zsűrit idén is Pataki András Jászai-díjas rendező, a fesztivál igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség elnöke alkotja, hozzájuk csatlakozik egy későbbiekben megnevezett színész”

– mondta a fesztiváligazgató, hozzátéve, várhatóan szeptemberben hirdetik ki a találkozó programját. Az OFF-programok között lesznek színházi és – a többi között külföldi – zenés rendezvények. Fajcsi Ferenc, a szervező komlói Súgólyuk Egyesület elnöke, rendező, a KASZT házigazdája arról szólt, hogy a KASZT idén várhatóan ismét nemzetközivé válik.

Kapcsolódó cikkek