Finnország már a NATO tagja, Svédország (még) nem, forrás: pixabay.com

Jens Stoltenberg: a bővítési folyamat befejezése kiemelten fontos a NATO számára

Jens Stoltenberg: a bővítési folyamat befejezése kiemelten fontos a NATO számára

Finnország és Svédország meghívása a szövetség tagjai közé azt üzeni, hogy a NATO szerint minden nemzetnek joga van megválasztania, milyen úton kíván haladni. Ezt mondta a NATO-főtitkár Brüsszelben, Bajram Begaj albán államfővel tartott sajtótájékoztatóján kedden.
Jens Stoltenberg emlékeztetett, hogy minden tagállamok, még Törökország és Magyarország is hozzájárult Finnország és a Svédország meghívásához a NATO tagjai közé, továbbá aláírták a csatlakozásról szóló jegyzőkönyvet.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a többi 28 tagországhoz hasonlóan Törökország és a Magyarország is mihamarabb ratifikálja a csatlakozásról szóló egyezményt. Ezzel kapcsolatban közölte, nemrégiben megegyezett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel arról, hogy a hét második felében folytatják a bővítés kérdésével foglalkozó megbeszélésüket Brüsszelben. Stoltenberg üdvözölte a kedden Svédországba látogató magyar delegáció nyilatkozatát, mely szerint a magyar Országgyűlés hamarosan ratifikálhatja az ország csatlakozási dokumentumát.

“Bár még vannak feladatok, ez lesz a katonai szövetség történetének leggyorsabb csatlakozási folyamata”

– tette hozzá a NATO-főtitkár, majd kijelentette, hogy a katonai szövetség segíti Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborúban azzal, hogy ellátja “mindennel”, amire a megtámadott országnak szüksége van a győzelemhez. A NATO-főtitkár végezetül fontosnak nevezte a Belgrád és Pristina viszonyának rendezését célzó párbeszéd múlt héten elért eredményét, mely szerint megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolatok helyreállítását célzó, uniós javaslatra született megállapodásról.

Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

“történelmi lehetőségünk van arra, hogy tartós békét teremtsünk a régióban. A megoldásnak az emberi jogok, a demokratikus értékek és a jószomszédi kapcsolatok betartásán kell alapulnia.”

Az albán államfő, Bajram Begaj a sajtótájékoztatón kijelentette: Koszovó 15 éve független állam, mely keményen dolgozik a jogállamiság megteremtésén, majd úgy fogalmazott:

“teljes mértékben támogatjuk Koszovó útját a nemzetközi és regionális szervezetekben való tagsága felé, amihez természetesen hozzátartozik a NATO-tagság is”.

Emellett hangsúlyozta, hogy orvosi segély és katonai eszközök küldésével Albánia továbbra is támogatja Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborúban. Szavai szerint Oroszország nagy veszélyt jelent a NATO-tagállamokra és a Nyugat-Balkán országaira egyaránt, mivel fokozta hadműveleteinek intenzitását. Az albán elnök kijelentette, a NATO-nak kötelessége terjeszkedni. Azt mondta, Albánia volt az egyik első ország, amelyik ratifikálta Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról szóló megállapodásokat. A szövetség “nyitott ajtók” politikája lehetővé teszi Koszovónak, valamint Finnországnak és Svédországnak, hogy értékeket vigyen a NATO-ba – mondta.

Végezetül elmondta, Albánia jelen van a KFOR-misszióban, részt vesz a Lettországban és Bulgáriában szolgálatot teljesítő NATO-missziókban, és folyamatosan dolgozik hadserege modernizálásán és kapacitásának fejlesztésén.

“Albánia minden feltételt teljesíteni fog ahhoz, hogy az Európai Unió tagjává váljon”

– tette hozzá Bajram Begaj.

Kapcsolódó cikkek