a magyar fejlesztésű ProTAR pilóta nélküli repülőrendszer első hivatalos bemutatója a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén, a Veszprém vármegyei Hajmáskér közelében 2023. július 10-én. A sugárhajtású drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, a rendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott, fotó: Vasvári Tamás/MTI

Kötelékrepülésre is alkalmas a magyar fejlesztésű drón

Kötelékrepülésre is alkalmas a magyar fejlesztésű drón

Kötelékben is képes repülni az a magyar fejlesztésű drón, amit nemrégiben mutattak be. Ezt mondta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos szerdán az M1 aktuális csatornán.

Porkoláb Imre azt mondta, hogy a sugárhajtású, 65 kilogrammos ProTAR drón, amelyet egy katapultról indítanak, képes társaival kommunikálni és együtt repülni velük.

A drón képes egy támadó repülőgép jeleit szimulálni, így a légvédelmi katonák kiképzésében jelentős szerepe lesz.

“Nagyon fontos, hogy a földön zajló műveleteket úgy tudjuk támogatni, hogy egyébként a levegőt uralni tudjuk (…), éppen ezért fontos, hogy meg tudjuk védeni hazánk légterét”

– fogalmazott a biztos.

Porkoláb Imre beszélt arról is, hogy a technológia fejlődésével az autonóm rendszereknek egyre kiemeltebb szerep jut. Régen a harci repülőgépek maguk szimulálták a támadó felet, most viszont ezeknek a drónoknak jut ez a feladat. Ez jelentősen csökkenti a kiképzés költségeit, és ha a szimuláció – például a kötelékrepüléssel – még élethűbbé válik, akkor felkészítés is komplexebbé, hatékonyabbá válhat – fejtette ki a miniszteri biztos.

A drón fejlesztése – amelyben a hadsereg modernizációs intézete is részt vett – több évig tartott, és a végtermék megfelel a Magyar Honvédség igényeinek és a haderőfejlesztés céljainak.

Porkoláb Imre reményei szerint a drón a nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, s valószínűleg feltűnik majd a külföldi bemutatókon, gyakorlatokon, de akár más hadseregekben is. Kérdésre elmondta azt is, hogy a magyar hadiipart majdnem a “nulláról kellett újjáépíteni”, mostanra viszont már a legnagyobb hadiipari cégek érdeklődnek a Magyarországra való településről.

Kapcsolódó cikkek