Ujhelyi István, fotó: mszp.hu (archív)

Ujhelyi István: több száz magyar fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez

Ujhelyi István: több száz magyar fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez

Októbertől ismét pályázhatnak a 18 éves európai, így magyar fiatalok is ingyenes vonatbérletekre a DiscoverEU-program keretében. Ezt közölte az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora csütörtökön.

Ujhelyi István a közleményében közölte, október 11. és 25. között azok pályázhatnak, akik 2004-ben születtek, utazni pedig ismét akár 30 napig is lehet majd 2023 márciusa és 2024 februárja között. A mostani fordulóban 35 ezer jegyet oszt szét az Európai Bizottság, ebből Magyarországnak, illetve a magyar fiataloknak 443 bérlet jut a kvóta szerint. Az EP-képviselő tájékoztatása szerint a 2018 nyara óta a DiscoverEU-pályázatokra több mint 750 000 fiatal adott be jelentkezést, közülük több mint 165 000-en jutottak hozzá az ingyenbérletekhez. A közlemény szerint Magyarországon is kiemelkedően sikeres a program, miután minden alkalommal sokszoros a túljelentkezés: eddig összesen mintegy 20 000-en jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 3610-en körbe is tudták utazni Európát az uniótól kapott InterRail-jegyekkel.

Kapcsolódó cikkek