Az Emeljünk magasba minél több gyereket! címû országos rendezvény budapesti állomása a Margitszigeti Atlétikai Sportcentrumban 2019. május 11-én, fotó: Soós Lajos/MTI

Gyerekemelési rekordot állítottak fel

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezvényén szombaton országszerte és a határokon túl tízezernél több gyereket emeltek egyszerre a magasba. A hírt Skrabski Fruzsina, a mozgalom kuratóriumi elnöke osztotta meg újságírókkal a rekordkísérlet után.

A szervezet 23 helyszínen – például Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Veszprémben, Kecskeméten, Békéscsabán, Győrben, Egerben, valamint Csíkszeredában, Révkomáromon és Dunaszerdahelyen – rendezte meg programját, amellyel a gyerekek és a család fontosságára hívták fel a figyelmet.
Az akció központi helyszíne a Margitszigeti Atlétikai Sportcentrum volt.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára a rekordkísérlet előtt azt mondta, május a legszebb családi hónap, az elején van anyák napja, a végén gyereknap, május 15. pedig a családok világnapja.

Az államtitkár szerint a gyerekek magunkhoz ölelése és felemelése “erősíti a kapcsolatot, a testet és a lelket”.

“Legyen Magyarország családbarát ország, mert erősebb családokkal erősebb lesz a nemzet és Európa”

– hangoztatta Beneda Attila.

Résztvevõk az Emeljünk magasba minél több gyereket! címû országos rendezvény egri állomásán 2019. május 11-én, fotó:
Komka Péter/MTI

Ujváry András, a mozgalom munkatársa arról beszélt, hogy a magyarok átlagosan 2,5 gyereket szeretnének, azonban csak átlagosan 1,5 születik meg, a szervezet ezért azon dolgozik, hogy minél több kívánt és tervezett gyerek tudjon megszületni. A mozgalom szeretné megmutatni, hogy a gyerek érték, jó dolog, és azért szervezték a szombati rendezvényt is, hogy lássák, hányan gondolkodnak úgy, mint ők – tette hozzá.

Skrabski Fruzsina, azt mondta, tavaly tízezer gyereket emeltek a magasba, most ennél is többet, az összesítés még tart.

Az esemény fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes, Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Kiss Gergely háromszoros olimpiai vízilabdázó, aki családjával jelen volt a rendezvényen. Az eseményen a gyerekek arcfestésen vehettek részt, ugrálóvárban szórakozhattak és meghallgathatták az Iszkiri zenekar, valamint Szalóki Ági koncertjét.

A Kopp Mária szociológus 2009-ben alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalma abban vállal szerepet, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek, és a fiatalok a karrier mellett a családdal kapcsolatos elképzeléseiket is megvalósíthassák.

Kapcsolódó cikkek