fotó: pixabay.com

Koronavírus: megtízszereződött a bértámogatás igénylése

Koronavírus: megtízszereződött a bértámogatás igénylése

Egy hét alatt majdnem megtízszereződött a kormányzat részéről kínált bértámogatásra vonatkozó igények száma, ami azt mutatja, hogy a cégek és a munkavállalók alkalmas eszköznek tartják ezt a válság okozta átmeneti problémák megoldására. Ezt közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.

Schanda Tamás elmondta: a pénteki adatok szerint 3953 munkáltató igényelte közel 54 ezer dolgozó részére a kormányzati bértámogatást.

“A kormányhivatalok rendkívül gyorsan, nyolc munkanapon belül döntenek az igénylésekről”

– tette hozzá, majd kifejtette, 2010-ben a nemzeti, polgári kormány munkaalapú gazdaságot, társadalmat és azt ígérte, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremt. Ez a célkitűzés teljesült, a koronavírus, illetve annak gazdasági következményei azonban “pusztító hatással vannak a munkaerőpiacra is”, emberek, családok megélhetése kerül veszélybe.

“Egyenes derékkal, büszkén, a jövőben bízva, terveket szőve éltünk márciusig”,

ezt az életet kell most újraindítanunk fokozatosan és szigorú menetrend mellett. Ennek része a gazdaság védelme és újbóli megerősítése, “nincs okunk arra, hogy ennek a válságnak a kezelésekor más irányba haladjunk, mint korábban” – fogalmazott az államtitkár.

Az elmúlt évtized bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni, a kormány álláspontja ezért továbbra is az, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg kell védeni, amennyit pedig a vírus mégis elpusztít, annyit létre kell hozni – hangsúlyozta.

Schanda Tamás közölte: eddig 163 064 ember kért munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, mert nincs munkája. Az a cél, hogy ők is mielőbb munkához jussanak, “ha nem a vállalati-piaci szektorban, akkor az állam segítségével”.

“A gazdaságvédelmi akcióterv jelentős része is a munkahelyek védelmére és újak teremtésére összpontosít, ezért kínál bértámogatást, hogy a munkaadók meg tudják tartani a veszélyeztetett munkaerőt, de adócsökkentéssel is támogatják a munkahelyek védelmét, nulla százalékos hitelt kínálnak a vállalkozásoknak, illetve felfüggesztették a hiteltörlesztések kötelezettségét”

– sorolta.

Ismertetése szerint a járvány kezdete óta a kamarákkal és a szakmai szervezetekkel folyamatos az egyeztetés az egyes szektorok esetében szükséges lépésekről, így dolgozták ki a bértámogatás rendszerét is.

“A péntekig beérkezett, közel 54 000 dolgozóra vonatkozó igényből nagyjából minden negyedik Budapestről és Pest megyéből érkezett, ezt Hajdú-Bihar megye és a dél-alföldi régió követi, kiemelten ez utóbbiból Bács-Kiskun megye”

– közölte Schanda Tamás.

Az igénylő vállalatok és munkavállalók közel 30 százaléka a kereskedelem, 13,5 százaléka a feldolgozóipar, 13 százaléka pedig a járvány által erőteljesen érintett szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén tevékenykedik. A támogatási kérelmeket benyújtó vállalatok 60 százaléka mikro-, 26 százaléka kis-, 10 százaléka közepes vállalkozás, mintegy négy százaléka nagyobb cég. A munkavállalók száma azonban ezzel ellentétes képet mutat, többségük nagyvállalatoknál dolgozik.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a bértámogatást akkor lehet igénybe venni, ha a munkáltató nem tudja teljes munkaidőben foglalkoztatni a dolgozóit. Azok a munkavállalók, akiknek a részmunkaideje 50 százalék alá csökken, havonta és egyénenként akár 100 000 forintot meghaladó támogatásban is részesülhetnek, akiknél eléri a részmunkaidő az 50 százalékot, azoknál a támogatási összeg legfeljebb 75 000 forint.

A politikus kitért a kutatás-fejlesztési és innovációs bértámogatásra is, amelyről elmondta, péntekig 376 kérelem érkezett be, és ezzel közel 5900 kutató és mérnök munkahelyének megtartását tudják biztosítani. A kérelmek legtöbbje Budapestről (135) és Pest megyéből (35), illetve Hajdú-Bihar megyéből (23) érkezett, mintegy 2800, 500, illetve több mint 150 ember fizetésének biztosítása érdekében.

“A fejenként és havonta legfeljebb 318 000 forintos, speciális bértámogatásra lehet még jelentkezni. A kutatással, innovációval is foglalkozó cégeknél kidolgozott fejlesztések teszik majd erősebbé és versenyképesebbé a magyar gazdaságot a járvány okozta válság után”

– emelte ki Schanda Tamás.

Kapcsolódó cikkek