Hat magyar indulhat a székesfehérvári döntőben

Hat magyar indulhat a székesfehérvári döntőben

A maximálisan engedélyezett három-három magyar öttusázó - Marosi Ádám, Kasza Róbert és Kardos Bence, valamint Gulyás Michelle, Alekszejev Tamara és Guzi Blanka - szerepelhet a májusi, székesfehérvári világkupa-döntőben.

“A döntő résztvevőit nem a kapitányok jelölik ki, hanem a világkupa-ranglista alapján kapnak rá meghívást a versenyzők”

– emlékeztetett Martinek János, a férfiak szakvezetője. Hozzátette, hogy bár a részvételi jog nem cserélhető, vagyis sérülés esetén nem kaphatja meg más, azonos nemzetbeli versenyző, most speciális helyzet alakult ki.

“Marosi Ádám, Kasza Róbert és Kardos Bence szerzett indulási jogot, de mivel Bereczki Richárd a sorban a következő, egy ponttal Kardos után, most akár még előre is léphet”

– mondta.

A három állomásból – budapestiből és két szófiaiból – álló idei sorozat rövid értékeléseként a szakember kiemelte, hogy érdekes és változatos volt az idény. Mint mondta, Kasza Budapesten nagyot hibázott – nem jutott döntőbe -, de aztán a szófiai ezüst-, illetve bronzéremmel bizonyította nagyságát, ami a már nem fiatal, 35 éves versenyzőtől, ilyen sűrű program mellett különösen értékes teljesítmény.

“Marosinak tavalyról volt egy első helyezése, idén is kiegyensúlyozottan, jól versenyzett, ő a legjobb magyar a ranglistán. A két idősebb versenyző tudása megvan, ha fejben is ott tudnak lenni, nagy eredményekre lehetnek képesek”

– vélekedett a szakvezető, majd a fiatalok közül Kardos Bencéről szólva kiemelte remek fizikai adottságait, ugyanakkor hozzátette, hogy vívásban még bele kell érnie a felnőttmezőnybe, rutintalansága ebben a számban érezhető. Bereczki Richárd is a vívásban bizonytalanabb – emlékeztetett rá -, de mindkét világkupáján az első tízben végzett.

“Demeter Bence a 2019-es Eb-n szerzett kvótát, azóta sérülés miatt keveset versenyzett. Még nem meggyőző a teljesítménye, úgyhogy a kvóta ellenére egyelőre nem biztos az olimpiai indulása”

– mondta Martinek János.

A ranglistán Marosi, Kasza és Kardos áll kedvező pozícióban. Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya felidézte: “az idény kezdetén az volt az alapcél, hogy a lányok minél több pontot gyűjtsenek az olimpiai kvalifikációs pontversenyben, és minél többen jussanak be a nagyon értékes pontokat adó világkupa-döntőbe”.

“A vk-döntőben maximális létszámmal vehetünk részt, Gulyás Michelle, Alekszejev Tamara és Guzi Blanka lehet ott a székesfehérvári versenyen”

– összegzett a szakvezető, majd azzal folytatta, hogy az olimpiai kvalifikációs ranglistán is jól állnak a magyarok.

“A kissé bonyolult számítás ellenére ki merem jelenteni, hogy Gulyás Michelle már biztos kvótás, nagyon rosszul kellene szerepelnie, hogy visszacsússzon és megelőzzék. Persze még nagy a harc, a sérülés miatt nulláról indult Alekszejev Tamara is közel áll a kvótás helyhez. Lövészetben kell megtalálnia régi önmagát, mert a fizikai számokban jól teljesített”

– vélekedett. A kapitány megjegyezte, hogy még Guzi Blanka is feljöhet kvótás helyre, ha a másfeles szorzójú vk-döntőben, azután pedig a világbajnokságon remekel.

Mint mondta, a március végén térdműtéten átesett Kovács Saroltának, aki Demeterhez hasonlóan a 2019-es Eb-n közvetlen kvótát szerzett, a világbajnokságon kell bizonyítania formáját.

“A téli alapozása reményt keltő volt, kérdés, a műtét után hogy tér vissza”

– mondta Kállai Ákos, aki azt is kijelentette, hogy Földházi Zsófiára a jövőben nem számít:

“Földházi nem indult egyetlen versenyen sem, ezért nem tudok vele számolni. A világbajnokságon tartalék szerepben is olyanokat veszek figyelembe, akik indultak és döntőbe jutottak világkupán, vagyis Simon Sarolta és Réti Kamilla jöhet még szóba”.

A székesfehérvári vk-döntőt május 13. és 16. között rendezik. Öttusában kijelölt versenyeken lehetett, illetve lehet direkt kvótát szerezni, illetve a 36-36 fős férfi és női mezőnyt majd az olimpiai kvalifikációs rangsorból töltik fel. Az olimpián egy országból nemenként két versenyző indítható, így ha többen szereznek jogosultságot, az adott nemzeti szövetség határoz.

A vk-döntő után a világbajnokságra – melyen közvetlen kvótát is osztanak – Kairóban kerül sor június 8-tól 14-ig.

Kapcsolódó cikkek