illusztráció, fotó: pixabay.com

Piacépítő Exportprogramot indítanak

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék. Erről írt a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.

Kapitány István jelezte: folytatják a Széchenyi Kártya Programot, amelynek keretében 2027-ben 250 milliárd forintot fordítanak a hitelek kamat- és díjtámogatására. A külpiaci terjeszkedés ösztönzésére jövőre 25 milliárd forintos piacépítő exportprogramot indítanak, hogy minél több magyar vállalkozás jelenhessen meg saját termékeivel, márkájával és szolgáltatásaival a nemzetközi piacokon.

“Erős magyar gazdaság csak erős kis- és középvállalkozásokra épülhet”

– hangsúlyozta a miniszter, majd kifejtette, a több mint 900 000 magyarországi kis- és középvállalkozás mintegy 2,2 millió embernek biztosít munkát, a vállalati hozzáadott érték több mint 40 százalékát állítja elő, e cégek fejlődése ezért az egész nemzetgazdaság ügye.

“A kormány célja, hogy a hazai vállalkozások korszerű technológiák alkalmazásával, tudásuk és innovációs képességeik fejlesztésével erősítsék versenyképességüket, és egyre nagyobb arányban végezzenek magasabb hozzáadott értékű tevékenységeket”

– emelte ki Kapitány István, rámutatva: ezáltal erősíthetik pozícióikat a beszállítói láncokban, saját fejlesztésű termékeikkel és szolgáltatásaikkal is sikeresen jelenhetnek meg a magyar és a külpiacokon.

“Ha a magyar cégek egyre több tudást, innovációt és fejlesztést adnak hozzá a végtermékhez, nő a termelékenység, magasabbak lesznek a bérek, és a megtermelt érték nagyobb része marad Magyarországon”

– érvelt Kapitány István.

Kapcsolódó cikkek