Oktatásra épülő széles rétegben gondolkozik a Jobbik

Oktatásra épülő széles rétegben gondolkozik a Jobbik

Olyan széles, erős középosztályt akar a Jobbik, amelyhez bárki csatlakozhat, ennek megteremtésében pedig óriási szerepe van az oktatásnak. Ezt hangoztatta az ellenzéki párt keddi budapesti sajtótájékoztatóján Ander Balázs, az Országgyűlés kulturális bizottságának jobbikos alelnöke.

Hangsúlyozta, a Jobbik oktatási koncepciója radikálisan eltér a Fideszétől, amely az elmúlt nyolc és fél évben azon munkálkodott, hogy anyagilag és egzisztenciálisan kézben, “gondolataiban pedig pórázon tartott,” propagandával irányított hűbéri társadalmat építsen ki.

Brenner Koloman, a Jobbik kulturális és oktatási kabinetének vezetője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: miközben a magyar diákok bő kétötöde tervezi azt, hogy külföldön folytat felsőoktatási tanulmányokat, nem mindegy, hogy kényszer hatására vagy önszántukból tesznek így.

“Tudás- és értelmiségellenes politikát” folytat a Fidesz, amely a felsőoktatás – Orbán Viktor részéről 2012-ben felvetett – önfenntartóságának megvalósításával mind kevesebb szegény családból származó fiatal számára teszi lehetővé a bejutást az amúgy is egyre kevesebb felsőoktatási hely valamelyikére, és diploma szerzésére – értékelt.

Kapcsolódó cikkek