Komjáthi Imre: az M0-s elesett a Mekk Elek-kormányzás miatt, ki vállalja a felelősséget?

Komjáthi Imre: az M0-s elesett a Mekk Elek-kormányzás miatt, ki vállalja a felelősséget?

A szocialisták szerint a Deák Ferenc híd kálváriája 2018 óta tart ugyanis a kormánynak azóta nem sikerül felújítani a hidat, sőt idén ugyanannak a problémának a megoldása miatt zárták le újból, amit már tavaly meg kellett volna oldaniuk. Úgy fogalmaztak, hogy az ebből fakadó közlekedési káosszal pedig már harmadik éve keseríti meg a Fidesz Csepel, Soroksár, Dél-Pest és az egész agglomeráció életét.

“Ráadásul a híd bedugulása miatt a forgalom rázúdul a belvárosra, Budapest belső kerületeire. Az M0-s déli szektora gyakorlatilag állandó dugókkal jellemezhető kora reggeltől estig. Az torlódás már olyan mértékű, hogy az M5-ös leágazástól az M6-os leágazás a korábbi 15 perc helyett most 1,5 óra alatt érhető el. Mivel 2018 és 2020 között a dél-pestiek már egyszer végig várták a felújítással járó dugókat, ezért joggal merül fel bennük a kérdés, hogy mégis miért kezdődik minden elölről? Miért nem lehet elsőre, jól megrendelni és elvégeztetni a híd felújítását? Ki a felelős a közlekedési káoszért? Kinek a hibája miatt fosztanak meg rengeteg értékes időtől a munkába vagy éppen haza igyekvő embereket? A Fidesz nem maradhat adós a válaszokkal, ezért az MSZP írásbeli kérdéseket nyújtott be a kormány tagjainak” – fogalmazott Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese.

Kapcsolódó cikkek