Hollik István

Hollik István: jövőre is ez lesz a legfontosabb a kormánynak

Hollik István: jövőre is ez lesz a legfontosabb a kormánynak

A kormány számára 2020-ban is a biztonság, a magyar gazdasági növekedés megvédése és a családok támogatása lesz a legfontosabb. Erről beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján Hollik István kormányszóvivő.

A politikus közölte: ezután is következetesen ki kell állni a migránsok betelepítésének megakadályozásáért, illetve a kötelező elosztási kvóta ellen. Az Európát sújtó migráció végét nem lehet látni, a magyar határon továbbra is nagy a nyomás, ami az elmúlt hetekben lényegesen növekedett – hangsúlyozta, hozzátéve,

a bevándorláspárti erők egyre agresszívabb nyomást helyeznek majd Magyarországra itthon és az unió intézményeiben egyaránt.

“Ezért Brüsszelben és itthon, minden más fronton is szükség lesz az erőnkre és a következetes kiállásra”

– fogalmazott.

A szóvivő szerint Brüsszel korábbi vezetése nemcsak a migrációs, hanem a gazdasági kérdésekben is hibázott, emiatt az európai gazdaság a világválság óta nem tért magához; sőt idén és jövőre várhatóan tovább lassul. Ezért 2020 egyik legfontosabb feladata a magyar gazdaság eredményeinek, lendületének megvédése – szögezte le -, a kormány ezért 2020-ban újabb gazdaságvédelmi akciótervet indít.

Szerdától további, vállalkozásokat terhelő adók csökkennek. Ezek közé sorolta a kisvállalati adó (kiva) mérséklését, valamint azt, hogy az érintett cégek mentesülnek minden további adó, vagyis a társaság adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és fizetése alól.

Tovább bővülnek a gyermekes családokat segítő támogatások is. Már több mint százezren vették igénybe a családvédelmi akcióterv valamely intézkedését – közölte -, januártól pedig újabb elemek lépnek életbe: a nagyszülői gyed és a legalább négygyermekes anyák szja-mentessége.

“Folytatódnak a bölcsődefejlesztések, jelentős segítséget kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek családjai, és a meddőséggel küzdő párok is”

– sorolta.

Továbbra is rendelkezésre áll a babaváró támogatás, amelyet már több mint 60 000 házaspár vett igénybe, a családok otthonteremtési kedvezménye,

amellyel már több mint 120 000 család élt, és a családi adókedvezmény, amely egy kétgyermekes családnál jövőre is csaknem félmillió forintot hagy.

Hollik István beszámolt arról is, hogy hatodik éve nőnek dinamikusan a bérek, köszönhetően az adócsökkentéseknek és a gazdasági növekedésnek.

“A minimálbér és a szakmunkás bérminimum 2010 óta több mint duplájára nőtt, január 1-jén pedig további 8 százalékkal bővül”

– ismertette.

A munkát terhelő adók csökkentésével várhatóan a versenyszférában is tovább emelkedhetnek a bérek, de a közszférában is várhatók emelések, a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai pedig félmillió forintos egyszeri juttatásban részesülnek. Január 1-jétől 14 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók bére, 2020 novemberétől pedig további 20 százalékkal.

Folytatódik a bírók és ügyészek béremelése: január 1-jén átlagosan 37 százalékos bírói béremelés valósul meg, majd az ezt követő években újabb 12 és 13 százalékos emelések várhatók.

Emlékeztetett, a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére is átlagosan 30 százalékkal nő a nyártól.

Hollik István leszögezte, a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon, ahol mindenki, aki akar, dolgozni tudjon és munkájáért tisztességes bért kapjon, a családok pedig minden támogatást megkapjanak ahhoz, hogy gyermekeiket tisztességesen fel tudják nevelni.

Hollik István a felcsúti fociakadémia uniós forrásból megvalósuló beszerzéseit firtató kérdésre válaszul Angela Merkel német kancellárt idézte, aki szerint Magyarország jól használja fel az uniós forrásokat, ezt mutatja a gazdaság dinamikus növekedése. Az uniós forrásokat meghatározott pályázati rendben osztják, akik pedig ennek megfelelnek – akár ellenzéki vezetésű városok, akár egy focicsapat -, forráshoz juthatnak.

A szóvivő kérdésre pontatlannak minősítette az úgynevezett kulturális taót helyettesítő támogatások elosztását bíráló újságcikkeket.

Kijelentette, a támogatásokat három csatornán osztják: normatív alapon, pályázatok útján és egyedi támogatási kérelmek keretében. Az utóbbiról év végén születik döntés, kulturális és stratégiai szempontok alapján, figyelembe véve, hogy az előbbi kettőn keresztül ki, mennyi forráshoz jutott. Megjegyezte: a budapesti Átrium színház 2019-ben több támogatáshoz jutott, mint 2018-ban.

Hollik István leköszönt kormányszóvivői posztjáról, megköszönte az újságíróknak a közös munkát és sok sikert kívánt Szentkirályi Alexandrának, aki január elsejétől tölti be a kormányszóvivői pozíciót.

Kapcsolódó cikkek