Úgy vélte, ez annak tulajdonítható, hogy a választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke
“egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot”.
Elmondta azt is, hogy a petícióhoz október végéig lehet csatlakozni. Úgy fogalmazott, hogy továbbra is lehetőség lesz közterületeken aláírni a petíciót, de
“most el is megyünk minden állampolgárhoz, bekopogtatunk hozzájuk, és megkérdezzük, egyetértenek-e velünk”.
Azt mondta, hogy a baloldal “az előválasztásnak nevezett showműsor keretében” közel egy hónap alatt 160 000 aláírást gyűjtött össze, jóval kevesebbet, mint a Fidesz-petíció szűk három hét alatt. Hollik István szerint Gyurcsány Ferenc többször is bizonyította, hogy nem a magyar nemzeti érdek vezérli, hanem a hatalom megragadása és az abban maradás. Kijelentette, hogy annak idején miniszterelnökként azt a baloldalt vezette, amely
“folyamatosan adókat emelt, és úgy kezelt válságot, hogy megszorításokat vezetett be. 2022 arról fog szólni, hogy ezt a politikát visszaengedjük-e a hatalomba, vagy sem”
– szögezte le, rámutatva, hogy ma is Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője.
A 2006-os eseményekkel kapcsolatban a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy “ami 15 évvel ezelőtt történt, az menthetetlen, megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan”. Ezt a baloldali politikusok is tudják, csak éppen Gyurcsány Ferenc “bedarálta őket maga alá” – tette hozzá. Szerinte ezért “nem merik kimondani”, hogy
“Gyurcsány Ferenc a múlt, amelyet nem szabad visszaengedni, hiszen Magyarország ma jó úton halad, (…) és azt kell mondanunk, hogy Magyarország további erősödésében, felemelkedésében a legnagyobb kockázatot ma Gyurcsány Ferenc jelenti”.
A volt kormányfő Hollik István fogalmazása szerint kirabolta az országot, amikor a rendszerváltás után “kommunista elvtársaival az állami vagyont kiprivatizálták saját maguknak”. Kormányzása alatt tönkretette, “2010-ben államcsődhöz közeli helyzetbe juttatva hazánkat”, az őszödi beszédben pedig
“bevallotta, hogy csalással nyertek választást, hiszen hazudtak a választóknak”
– mondta Hollik István, majd hozzátette:
“ezek közül máshol egy is elég lenne ahhoz, hogy az illető eltűnjön a közéletből”.