fotó: Pixabay.com

Jelentős béremelések voltak a szakképzésben

Jelentős béremelések voltak a szakképzésben

Az elmúlt évek során több alkalommal emelkedett a szakképzésben oktatók bére, s ez jövőre is folytatódik. Erről beszélt Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd reggel.

Varga-Bajusz Veronika elmondta: 2020-ban még 280 000 forint volt egy pályakezdő bére, ez a kétszeresére emelkedett, jövőre pedig már a 2020. évinek a 2,5-szerese, 705 000 esz. A régebb óta a szakképzésben oktatók bére pedig a 4 évvel ezelőtti 350 000-ről 950 000 forintra növekszik.

Az oktatók mellett a diákok motiváltsága is fontos, ők a szakképzésben a több tízezer forintos alapösztöndíj után a duális képzésben 160 000 forintos munkabért kapnak, a szakmai vizsga után 150 000-300 000 forintos szakmai juttatást, jövőre pedig már a 4 millió forintos szabad felhasználású munkáshitel is a 17-25 közötti fiatalok rendelkezésére áll.

Az infrastruktúra-fejlesztésekről szólva az államtitkár elmondta, hogy a korábbi Fudan alapítványnak Tudástár alapítvány néven immár a diákváros fejlesztése a feladata. Jövő év elején egységesítik az érintett ingatlanok tulajdonviszonyait és megkezdődik a 12 000 kollégiumi férőhelyes, sportolási lehetőségeket, rendezvényhelyszíneket és közösségi tereket is tartalmazó diákváros beruházása a soroksári Duna-parton.

Varga-Bajusz Veronika beszélt arról is, hogy a vidéki technikumi képzés egyre erősebb, az országos rangsorban az első tíz helyéből már kilenc ilyen intézmény.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a kormánypárti politikus elmondta, a szakképzésben az oktatók béremelésére 50 milliárdot, infrastruktúra fejlesztésre 100 milliárdot fordítottak. A szakképzésben tanulók a hagyományos és az új szakmákban is jó eredményeket érnek el, egyre jobban szerepelnek a nemzetközi versenyeken, egy európai megmérettetésen második helyet szereztek, világversenyen pedig tizediket. Hozzátette, bővítik és emelik a tanárképzésben részvevők Klebelsberg ösztöndíját, az osztatlan képzés mellett az osztott képzésben is lesz, összege pedig az eddigi 25-50, illetve 70 000 forintról 100 000-150 000 forintra emelkedik.

Kapcsolódó cikkek