Csárdi Antal

Csárdi Antal: a kormány tanácstalan és nem elég felkészült az oltással kapcsolatban

Csárdi Antal: a kormány tanácstalan és nem elég felkészült az oltással kapcsolatban

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a kormány tanácstalan és nem kellően felkészült a társadalom koronavírus elleni beoltásával kapcsolatban.

“A kabinet nem tud vagy nem akar az oltási tervvel kapcsolatos kérdésekre válaszolni”

– kifogásolta Csárdi Antal csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyet azt követően tartott, hogy írásbeli kérdésére választ kapott az emberi erőforrások miniszterétől.

“Ebben Kásler Miklós ugyan pontosította a megrendelt vakcinák számát, arra azonban már nem válaszolt, hogy mely gyártótól mennyi oltóanyagot rendeltek”

– közölte az LMP képviselője.

“Arra sem érkezett válasz, mi alapján döntik el, hogy az egyes társadalmi csoportok milyen vakcinát kapjanak”

– sérelmezte az ellenzéki politikus.

Csárdi Antal kijelentette, mindezek megválaszolása szükséges lenne az oltással kapcsolatos közbizalom helyreállításához, ugyanis annak jelenlegi, igen alacsony szintje a védekezést veszélyezteti.

Kapcsolódó cikkek