Schmuck Erzsébet

Az LMP javaslatai az idősotthonok védelmében

Az LMP javaslatai az idősotthonok védelmében

Az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak tesztelését szorgalmazza az LMP, valamint az ápolók ellátását megfelelő védőfelszerelésekkel. Schmuck Erzsébet társelnök hétfőn, online sajtótájékoztatón ismertette pártja javaslatait.

“A koronavírus-járvány idején különösen nehéz helyzetben van az az 55 000 idős, aki otthonokban lakik”

– mondta a politikus. Véleménye szerint a kormány ennek ellenére semmit nem tesz a védelmükben.

“Az LMP ezért azt javasolja, hogy készítsenek külön eljárásrendet az otthonok számára arra az esetre, ha valaki megfertőződne”

– ismertette az LMP javaslatait a társelnök.

A dolgozóknak megfelelő védőfelszerelést, de legalább maszkot és kesztyűt kellene biztosítani – folytatta -, és minden dolgozót és lakót tesztelni kellene a vírusra. Biztosítani kell azok elkülönítését, akik kórházból kerülnek vissza az otthonba, és azonnal meg kell emelni a dolgozók bérét – sorolta pártja követeléseit a társelnök.

Schmuck Erzsébet kijelentette, a józan ész és az európai példák alapján is számítani lehetett arra, hogy az otthonokban súlyos problémák alakulhatnak ki.

Szerinte ezért már legalább egy hónappal ezelőtt speciális intézkedéseket kellett volna hozni az ott élők védelmében.

Kapcsolódó cikkek