Azonnali közalkalmazotti béremelést sürget az LMP

Azonnali közalkalmazotti béremelést sürget az LMP

Erről beszélt az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi, budapesti, Facebook-oldalon is közvetített sajtótájékoztatóján.

Gál József azt mondta, az elmúlt tizenkét évben a kormány folyamatosan semmibe veszi a közszférában és azon belül az oktatásban dolgozókat.

A megélhetési költségek jelentősen nőttek, a gazdasági és energiaválság kiemelten sújtja azokat, akik közalkalmazotti fizetésből próbálnak megélni.

“Egy pályakezdő pedagógus bére 207 000 forint, ez a második legrosszabb adat az Európai Unióban a bolgár után”

– közölte a szóvivő, majd hozzátette, júniusban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az átlagkereset nettója kedvezmények nélkül 334 000 forint volt.

“Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok és a gyógypedagógusok minden ledolgozott órájukból húsz percet önkéntes munkában végeznek az átlagfizetéshez viszonyítva”

– értékelt Gál József, rámutatva,

ezért mondja a zöldpárt azt, hogy a közalkalmazottak és azon belül a pedagógusok Magyarország legnagyobb önkéntesei, a kormány pedig a legrosszabb munkáltató.

Az LMP szerint azonnali 45 százalékos fizetésemelést kell adni a pedagógusoknak és a gyógypedagógusoknak, majd minden évben kétszer az inflációhoz kell igazítani a keresetüket.

“A mostani egyszeri bérrendezés mintegy 300 milliárd forintba kerülne, az intézkedésre lenne keret ott, ahol van pénz Vodafone-felvásárlásra”

– vélekedett Gál József, aki szerint az alacsony fizetések miatt az oktatási intézmények 80 százalékában van pedagógushiány, 15 ezer pedagógus hiányzik a szakmából.

Kapcsolódó cikkek