Emiatt aggódik Ungár Péter

Emiatt aggódik Ungár Péter

Az LMP országgyűlési képviselője azt követeli a kormánytól, hogy az vonja vissza a kulturális foglalkoztatottakra vonatkozó törvényjavaslatát.

Az ellenzéki politikus, az LMP Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videóban arról beszélt, hogy a kormány “az egészségügyi vészhelyzet közepén”, csütörtök este beadott törvényjavaslata “a kulturális szektort kivenné a közalkalmazotti státusz alól”.  Hozzátette, erről az érintett szervezeteknek kedd reggelig kell visszaküldeniük a véleményüket.

“Egy világjárvány közepén, a húsvéti hosszú hétvégét találta meg a kormány arra, hogy egyeztetést folytasson az érintettekkel”

– hangoztatta.

Ungár Péter ezért pártja nevében azt követelte, hogy a kormány vonja vissza a törvényjavaslatot és addig ne adja be, amíg tart a járvány, mert annak mostani benyújtása nem indokolt.

Az LMP-s politikus kijelentette, hogy a kulturális foglalkoztatottak alulfizetettek, a legutolsó jelentős béremelésük 2002-ben volt, több mint 70 százalékuk nem keres többet a garantált bérminimumnál, és a kormány még 2015-ben életpálya-modellt ígért nekik, “amit a mai napig nem teljesített”.

“A kormány inkább a járványhelyzettel foglalkozzon, a törvényjavaslatot pedig akkor nyújtsa be, amikor lesz lehetőség élőben egyeztetni az érintettekkel”

– összegzett.

Kapcsolódó cikkek