Keresztes László Lóránt (archív)

A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése a téma a zöld pártban

A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése a téma a zöld pártban

Adatkérések sorozatával fordul a Budapest-Belgrád vasútfonal fejlesztéséért felelős tárcához az LMP, mert a párt látni akarja a többi között azt, megtérül-e a beruházás.

Ha nem kapják meg a kért dokumentumokat, jogi úton kényszerítik ki azokat a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól – mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján az LMP frakcióvezetője.

Keresztes László Lóránt közölte, kíváncsiak a többi között az ország legdrágább vasúti fejlesztésének műszaki tartalmára, de arra is, hogy a kínai fél vállalt-e garanciát a vonal kihasználására.

A politikus továbbra is értelmetlennek tartja a projektet, amelyre úgy tekint, mit amellyel a kormány elárulja a nemzet érdekét. Összesen mintegy 1000 milliárd forintot, ebből jövőre 140 milliárdot fordít az ország a beruházásra – ismertette -, miközben annak dokumentumait tíz évre elzárják – kifogásolta. Szerinte a jövő évi keretösszegből 125 ezer munkahelyet lehetne létrehozni, ezt “áldozza fel” a kabinet.

Kapcsolódó cikkek