A két önkormányzat tájékoztatása szerint az 580 millió forintos támogatást a 2400 lakosú Szabadkígyós község és a csaknem ötezres lélekszámú Újkígyós város nyerte el az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban még 2021-ben.
A fejlesztéssorozat részeként újult meg a Szabadkígyós és Újkígyós közötti bicikliút, valamint összekötötték a községben található kerékpárutat a Wenckheim család építészeti hagyatékához vezető nyomvonallal. A kerékpárút mellé 150 facsemetét ültettek. A szintén uniós forrásból felújított szabadkígyósi Wenckheim-kastélynál 79 fizetős parkolóhelyet alakítottak ki; létesítettek parkolót a turisztikai attrakcióknál is, így a kocsi-, a posta- és a majormúzeum előtt. A községben épült egy 18 elemmel felszerelt játszótér is. Végezetül a napokban átadták a Svájceráj névre hallgató épület egyik felében a kocsimúzeumot, és az ország negyedik postamúzeumát. A Svájceráj másik felében a kígyósi pusztát mutatják be interaktív tárlaton – közölték.
A Svájceráj nevet a lakosság adta egykor az épületnek. Az 1800-as évek elején gróf Wenckheim József Antal kezdett ott dohányt előállítani; akkor ugyanis Európában hiány volt dohányból Napóleon kontinentális zárlata miatt.
Az épület azért áll boltíves oldalfalakból, hogy a dohányleveleket megfelelően tudják szellőztetni, szárítani. A gróf telepített a birtok nyugati részére egy új falut is azért, hogy ott termesszék a dohányt. Így született meg 1814-ben Újkígyós, a másik település neve pedig Ókígyós lett, amely 1950 óta a Szabadkígyós nevet viseli. Később a gróf állattenyésztéshez hasznosította az épületet, befalazták a boltíves nyílásokat, és a már zárt helyiségbe svájci szarvasmarhákat hozatott tenyésztési céllal. Emiatt nevezte el a nép az épületet Svájcerájnak. A postamúzeumot egyelőre még postaháznak hívják, mivel az intézmény azonnal nem kaphatja meg a múzeumi minősítést. A tárlaton az 1950-es évektől kezdődően mutatják be a posta történetét és a postaszolgálat változásait. Ebben az időszakban a küldemény- és pénzforgalom mellett a posta végezte a távközlési feladatokat, ekkor még hozzá tartozott a rádiós és televíziós műsorszórás is.
Az épület egykor valóban posta volt, amelynek egyik részében a hivatal és a postamester lakása volt, a másikban pedig a kézbesítő lakott.
A kiállításon olyan eredeti műtárgyak is láthatók, amelyek Szabadkígyósról származnak: így a posta által használt bélyegző, szemlekönyv vagy a – teljesen üres – panaszkönyv. Látható egy “oldtimer” postás motorkerékpár is, valamint egy korabeli postás egyenruha. A kocsimúzeumban megtekinthető két régi postakocsi: egy 1890 körüli nagy kariolkocsi és egy 1900 körüli postaközi közvetítő kísérleti gépjármű, mely korabeli alkatrészeket is tartalmaz – olvasható az iranykigyos.hu/postahaz oldalon.